A „vírushelyzet” miatt kialakult állapotokkal mindenki tisztában van - sajnos. Rengeteg összejövetel és jó buli maradt el az idén... Nagy szerencsénkre a Teasers C.C. igencsak jól időzítette rendezvényét, így két karantén-időszak között kiszabadulhattunk kicsit az országból. Több mint ötven autó és - majd egy éve nem látott - barátok társaságában élvezhettük újra az öregautózás örömeit és visszásságait egyaránt.

Még tavaly megbeszéltük az erdélyi barátainkkal, hogy idén együtt megyünk a Poker Runra. Kíváncsian vártuk, hogyan alakul a helyzet, tudunk-e menni, hogy állnak majd július elején az autók, a vírus, a határok stb. Minden lógott a levegőben. Végül kialakult az összkép, ami természetesen az utolsó percben teljesen átíródott. :)

Már a szállásfoglaláskor bonyodalmakba ütköztünk. Ilyenkor már tudom, hogy ami nem indul simán, az nem is lesz egyszerű menet. Eredeti terveink szerint a Transylvanian Speed Shop kettő, a Garage Petrol Stream egy és a mi két vagy három autónk (az utasok számának függvényében) indultunk volna útnak együtt Budapestről. Sajnos a Gyergyóiaknak műszaki problémák és egyéb covid-jelenségek meghiúsították az útjukat, s Jürgenék is végül egy autóval érkeztek hozzánk. Mi is hezitáltunk, hogy egy vagy két pick upot mozgassunk meg, végül egynél maradtunk. Utólag szemlélve a dolgot, sajnos ez hiba volt...

Az indulás - szokás szerint - reggel hatkor volt, majd találkozó Budaörsön hétkor. Innen együtt autóztunk jó hangulatban, hibamentesen egészen Körmendig, ahol aztán a nap hátra lévő részét egy óriás cseresznyefa árnyékában töltöttük. Természetesen nem önszántunkból csaptunk egy pikniket, hanem az Apache-ban eldurranó légrugó jóvoltából. Persze minden sarkon ilyet árulnak polcról, úgyhogy megkezdődött a lelkes telefonálgatás barátoknak, teherautós boltoknak, hátha akad valakinek valamilyen hasonló darab. Ahogy várható volt, nem találtunk, végül néhány gumibak átszabásával és beépítésével sikerült újra járóképessé tenni a vasat. Közben fény derült arra is, hogy Dani akksis sarokcsiszolója igenis kellhet az ilyen utakon! :D (A közreműködőknek ezúton is szeretnénk óriási köszönetet mondani!)

Újra úton és mozgásban voltunk. A határon nem igazán foglalkoztak semmivel, így egy villanás alatt átértünk a „Hanyatló Nyugatra”. Ausztriában a gumibakok is kiválóan szolgáltak (köszönhetően a tükörsima aszfaltnak). Este kilenc óra magasságában gurultunk be a True Fellas parkolójába, amely addigra már csordultig volt pre ’70-es vasakkal. A megérkezés mámorától és a rég nem látott barátok társaságának hatására megfeledkeztem a fényképezésről, de pár képet csentem a Teasers C.C.-től, hogy Ti se maradjatok le a péntek esténkről. (Klikk!) :) Sokáig nem maradtunk: vacsora után felkutattuk a szállást, hogy mihamarabb ágyba kerüljünk, s másnap kevésbé látsszunk/legyünk fáradtnak.

Szombaton egy korai reggeli után indultunk a fél kilences gyülekezőre. A diner parkolója nyüzsgő hangyabolyra emlékeztetett, tömve autókkal és lelkesen szaladgáló népekkel. Igazán élvezetes volt az egy négyzetméterre jutó autó-arány! A regisztráció során megkaptuk az útitervet, és kihúztuk az első kártyákat is a pakliból. Indulhat a móka: 140 kilométer krúzolás, két megállóval fűszerezve. Kíváncsian vártuk a kilenc órát és az indulást. Nagy bánatomra most nem a szép vidékek bejárása volt a szervezők célja, hanem egy nagyobb túra érdekes megállókkal. Olasz klubtársunk, Luca, A-model Coupe-jában autózva kellett ezt a nagy csalódást kihevernem! (Sírva-nevetős szmáájllii.) Na jó, csak viccelek! Igazából rosszabbra számítottam, de a ’30-as Ford igazán komfortos és használhatóan izmos a flatheaddel. Kezes kis jószágnak tűnt, nagyon élveztem a „megtűrt” utas szerepét!

Az első megálló elképesztő volt. Először megláttunk néhány tevét... ez már önmagában is furcsa volt, de ami még várt ránk! Tematikus szobákban különféle korú, stílusú, funkciójú tárgyak sorakoztak. Egyszerűen minden volt: múlt századi asztalos- és varróműhely, fémöntő, vitorlás (persze tóval), mozigépek, repülők, mindenféle régi egyenruha és pilótaruha, veterán és gyorsasági traktor, indiántábor, Harley-gyűjtemény, teknős, repülőszőnyeg, helikopter... Hasonlított Sepp Haus of Hot Rodjához, de ez a hely attól jóval több témakört ölelt fel. Eszméletlen hangulata volt! Itt ámultunk egy-másfél órát, de a felét biztosan nem fedeztük fel az ott lévő elrejtett kincseknek. Nézelődésünknek kürtszó vetett véget, indultunk a következő megállónk irányába.



A kukoricások között vezető út ezen a szakaszon sem igazán mutatta meg az osztrák táj szépségeit, de izgatottan vártam a következő helyszínt. Itt ugyanis egy öreg lóversenypálya állt a vállalkozó szelleműek rendelkezésére, hogy kitombolhassák magukat egy kis „dirt track” keretében. Tudtam, hogy vannak bevállalósak közöttünk, így reméltem, hogy sikerül pár nem mindennapi képet készítenem a dagonyázókról. Azonban mire megérkeztünk, sajnos beköszöntött a késő ősz: tíz fokkal hidegebb lett, szél és záporeső borzolta a frizurákat. Az időjárás és a nem túl megnyerő helyszín ellenére is jó hangulatban kucorodtunk be a nem használt fedett lovardába, ahol a jóízű beszélgetés és a sör sokat segített az általános kedélyállapot javításában. :) Érezték a szervezők is, hogy elegendő lesz egy órácska is itt, így amint kicsit csendesedett az eső, útnak indultunk. A többiek autópályán, mi pedig kis falucskákon át kanyarogtunk vissza a gasthaus-ba, egy forró fürdő és egy órácska pihenő erejéig.

Komfortzónánkba visszatérve indultunk ismét a True Fellas-ba. Az autók az esőben árválkodtak, a dohányosok a fedett tető alatt sorakoztak, az éhesebbek pedig megtöltötték a Dinert. Kihúztuk még a tökéletes leosztáshoz hiányzó kártyáinkat, mert ugyebár mégiscsak egy Poker Runon vagyunk! Úgy tűnt már csak ránk vártak, mert tíz perc múlva indult is a díjak kiosztása. Olasz testvéreink oldalára állt a szerencse, és a képzeletbeli dobogó második és első fokát is megkaparintották. De természetesen senki nem maradt ajándék nélkül, minden klub és egyéni résztvevő is gazdagodott egy-egy festékesvödör-tetővel. Ismét egy finom burger és shake, majd a péntek este elmaradt fényképek pótlása következett. Szerencsénkre az eső csendesedett, így tudtunk mókázni odakinn.

Másnap reggel újra a Dinerben kezdtünk, mert itt pakoltuk le a pótalkatrészeket és szerszámokat, amiket most újra magunkhoz vettünk. Sajnos addigra már mindenki útra kelt (többeknek azért tudtunk integetni, mert pont szembe jöttek velünk). Egy közös kép erejéig elfoglaltuk a bejáratot, majd búcsút vettünk Andy-től és Luu-tól, a házigazdáktól.

A hazavezető út már napsütésben és gond nélkül telt. Szegény Ecetnek és Ravasznak azonban hosszúra sikeredett: Ők még megvárták az érkező autómentőst, majd este átpakolták a „beteget” a saját trélerükre... Hétfőn délelőtt fél tizenegykor írták, hogy megérkeztek Erdélybe. Nem mertem kiszámolni, hány óráig tartott az útjuk. :)

Összességében: király volt, mint mindig! Hiszen, ha zökkenőmentes az út, miről beszélgetünk ezután? No meg, idén minden ilyen pillanatot ki kell élvezni, szóval... ha 2020-ban még nem voltatok sehol, akkor gyorsan vegyétek elő a vasakat!

Éssss végezetül a képek (feltéve, hogy nem ezekkel kezdtétek)! Remélem sikerült pár élvezetes percet szereznünk Nektek is!

’50 Brothers C.C.
Reni