Monster Run 4.0 a Rumblers Nomads C.C. szervezésében

2018. július 11. 50 Brothers Hungary Események 2 1

A teltházas júliusunk első útja Németországba, egészen pontosan Straubingba vezetett, ami körülbelül 650 kilométerre van drága kis fővárosunktól. Pénteken reggel indultunk, s délután öt körül értünk a szállásunkra. A kilenc órás utat akadály nélkül vette az ’53-as Ford, pedig négyen ültünk benne a hétvégi ruhatárunkkal és az összes szerszámunkkal együtt.

A német határon egy nagy fekete fellegbe ütköztünk, s mivel jelenleg nem működik az ablaktörlő, így kicsit izgalmasabbá vált az út, de legalább végre felébredtünk! Megérkeztünk a hotelhez, ahol egy lélek nem volt, csak egy automata becsekkoló rendszer. Petra telefonjáról foglaltuk útközben a szállást, amely addigra lemerült, így fogalmunk nem volt a foglalási számról. De a „hanyatló nyugaton” a két darab Tesla töltő mellett még telefontöltő állomás is volt az épületben, így pár perc - majdnem - türelmes várakozás után sikerült kinyernünk az automatából a kulcskártyákat. Teljesen olyan volt a hangulata, mint a korai James Bond filmek akkori modern házainak: sehol egy ember, csak automaták: számunkra tiszta sci-fi volt.

Olasz klubtársaink negyed kilenc táján érkeztek meg, s kis szusszanás után indultunk is együtt a Nomads klubházba. A Rumblers C.C. egyike a világ legnagyobb létszámú nemzetközi custom és hot rod klubjainak. Ezt jól mutatja az is, hogy a straubingi összejövetelre Franciaországból, Luxemburgból, Hamburgból, Berlinből és Olaszországból is érkeztek tagok. Plusz ne feledjük a rendező brigádot, a Nomádokat se, akik ezen a hétvégén is avattak egy új tagot. Tudni kell róluk, hogy elsőre nagyon távolságtartóak, de amint „leteszel valamit az asztalra”, vagyis látják, hogy komolyan veszed a klubod és az „öregautózást”, megnyílnak.

Pénteken még nem voltunk annyira sokan, de a fentiek szellemében már nagyon jót tudtunk beszélgetni az ott lévőkkel. A szervezők rengeteg sörrel és grillezett étellel készültek, a supporter lányok pedig többféle süteményt sütöttek, hogy desszertnek se legyünk híján. A vacsora után átadtuk közösen a Reni által készített ajándékot, melynek nagyon örültek a Nomadok, majd visszamentünk a szállásra, gyakorlatilag elborulni az ágyra. Hosszú nap volt, de vártuk a másnapi ébredést...

Hosszú nap volt

Szombaton reggel kilencre beszéltük meg a találkozót a többiekkel. Persze mi mindig késünk, így mire odaértünk, addigra már megtankoltak. (Az esemény oldalán külön kérték a szervezők, hogy tele tankkal induljon el mindenki a túrára.) Mi is töltöttünk rá, majd kiderült, hogy Davide egyik izzója kiégett. Azt tudni kell Davide-ról, hogy nagy para-man, így rögtön meg kellett csinálni, ami nem is lett volna baj, ha nem egy francia teherautóból való lenne a flatheadje, ami 24 Volttal dolgozik, s ők ehhez igazítottak minden elektronikát. :)

Na, de honnan veszünk ilyet? A benzinkúton értelemszerűen nem volt, de szerencsénkre Dani figyel útközben, és mondta, hogy látott egy nagyobb autós boltot, hátha… El is indultunk. A szokásos Bárdis, Unixos nyavaja következett: cikkszám keresgélés, s közben a bolt összes eladója és a szerviz minden dolgozója már kinn volt megcsodálni az A Modelleket. Itt nem jártunk szerencsével, de mondták, hogy a közelben van egy másik hasonló üzlet. Egy fél utcányira meg is találtuk. Itt már volt 24 V-s izzó, így kapott is Davide rögtön három darabot (plusz egy párat tartalékba). Ezután indultunk a Rumblers klubházba, ahol a pénteki létszámhoz képest ma már jóval többen voltunk! Következett egy kis meeting, amin elmondták az alapvető szabályokat, hiszen nem lehet elég óvatos az ember - főleg ha ennyi sör fogy! :) Majd elindult a várva várt bavariai Monster Run…

Straubingot elhagyva kis falvakon át kocsiztunk a hegyek irányába. Néhány motoros kísért minket, akik nagyon precízen biztosították az utunk és a szükséges helyeken az elsőbbségünket. A hegyi szakasz tökéletes minőségű volt. A nagy fenyőkkel övezett lejtők és emelkedők közül egy hosszabbon megmelegedett kicsit a flathead, de utána egy újabb lejtő következett, ahol rendeződhetett a vízhőfok. A cél egy kis pálinkafőző múzeum volt, ahova egy háromnegyed órányi autózás után érkeztünk meg.

A nagy parkolóban felsorakoztak a járgányok. Összesen 35-40 autó volt, melyek között mindenféle stílust megtalálhattunk. Voltak hot rodok, gyári A Modell, gömbölyű customok a harmincas évekből, nagy customok az ötvenes évekből, pick upok, low rider szerű metalflake-es kockák. és még gasser is akadt! Izgalmasan vegyes volt a brigád. Személyes kedvenceink közé tartozott a fényes fekete ’32-es Ford a Road Devils C.C. garázsából, mely nemesen egyszerű, mégis gyönyörű; a kávébarna német roadster és a matt narancs Chevy pick up Chevy big blokkal. Persze az összes autó baromi jó volt, de ezek voltak számunkra újdonságok, melyeket eddig még élőben nem láttunk. (legalábbis én nem láttam :))

A nagy parkolóban felsorakoztak a járgányok

A múzeumban egy előadással vártak, ami csak azért nem kötött le minket, mert németül tartották, amihez a mi nyelvtudásunk kevéske volt. Helyette nézelődtünk, hisz nagyon érdekes volt a három kisebb öreg épület egy nagyobb épületben felépítve - avagy a nagy épület ráépítve a három régi kicsire. Nem derült ki melyik volt ott előbb, de így is sikerült csipegetni néhány ötletet a következő kiállításra.

Fél három körül újból felsorakoztak az autók, s elindultunk visszafelé. Sajnos ez már nem volt olyan élvezetes etap, mert az autópálya felé vettük az irányt, ahol olyan gyorsan ment a csapat, mint mi addig soha. Így nem kocsikázás lett belőle, hanem inkább csak szaladtunk egymás után... (big blokk-osok előnyben!) Pedig az időnkből kitelt volna egy másik erdei úton, kicsit lassabb tempóban, nézelődve visszaautózni a starthelyre. Ezt nem nagyon értettük. Lehet, a bemutató mellé kóstolót is kaptak, csak mi lemaradtunk? (Kicsit spiccesen nem csoda, hogy inkább az Autobahnt választották.) De hát, ez legyen a legnagyobb bajunk!

Visszaérve beindult a bulisabb oldala az eseménynek: volt eszem-iszom, dínom-dánom! Mi persze az autókat nézegettük, beszélgettünk a többiekkel, megnéztük az egyes klubtagok új szerzeményeit, na meg nekiestünk kicserélni az izzót Davide autóján. Megvolt hamar, de kiderült, hogy akadt még panasz a coupe-ra, így belemerültünk még jobban! Légszűrő tisztítás, majd benzincső csere, némi fémragasztózás… Davide nagyon aggódott (az arcára volt írva a kétségbeesés), mi pedig megtanultunk pár olasz káromkodást, miközben szegény kárára jókat nevettünk, mert tudtuk, hogy Dani úgyis megcsinálja. Ezzel a kis szerelgetéssel töltöttük el az időt ezen a hosszúra nyúlt délutánon.

Este a Rumblers stílusának megfelelő koncertek voltak: inkább punkrock és metál, mint rockabilly vagy pszichobilly. Nem a mi stílusunk, de így is rész vettünk a party-n: ha nem is az első, de a második sorban ott voltunk velük mi is. A koncert végeztével - és némi halláskárosodással - elköszöntünk, bár nem sok időre, hiszen három hét múlva gyakorlatilag ugyanide jövünk majd vissza egy másik klub rendezvényére.

Másnap reggel újfent nekiindultunk a kilenc órányi útnak. Persze nem úsztuk meg egy kis móka nélkül: az autópályán kifogyott a benzin... A szombati túrán valószínűleg jóval több üzemanyagot csipegetett a V8, így a vártnál sokkal hamarabb üres lett a tank. Dani érezte, hogy akadozik, így félreállt, majd le is állt a motor. Persze kannában mindig ott a tartalék öt liter, amellyel szerencsésen eljutottunk egy pálya melletti kis falu kútjára, ahol már tele tankoltuk. A Ford visszafelé is jól teljesített, ezen kívül csak egy oldalüveg bánta a túrát, ami valamilyen feszülés miatt folyton elreped. (Sajnos hiába lett szétszedve, átnézve, valahol még mindig van egy kis feszület a szerkezetben...)

Összegezve. Lehetek őszinte? Én többet vártam ettől... valahogy nem volt az igazi „The Bavarian Experience”. Lehetett volna több kis hegyi út, hangulatos falucska, szerpentin, de a társaság és az autók bizony kárpótolnak mindezért! Minél többet nézegetem az internetre felkerülő képeket és videókat, annál jobban csökken a hiányérzetem. Szóval élvezzétek Ti is a képeket, s ha van kedvetek, hozzászólásban írjátok meg: nektek melyik a kedvencetek?!

Szöveg, fotó: Reni
Lektorálás: Robi

És az elmaradhatatlan „a cikk margójára” sorokban ezúttal megosztom veletek, hogy mit írt Sandro, a Rumblers CC. Nomads elnöke elköszönésképpen az esemény oldalára.