Tavaly Neven potyautasaiként vettünk csak részt az első Poker Runon, és mivel nagyon jól éreztük magunkat, így idén fix helyet kapott a naptárban a második felvonás. A szervezők az osztrák Teasers C.C. tagjai, akiknek főhadiszállása Gleisdorfban van a True Fellas Diner, Tattoo és Barber Shop tőszomszédságában. Gyakorlatilag egy helyen megtalálható minden, ami a kustom kultúrához és az ötvenes évek Amerikájához tartozik - ráadásul igényesen kivitelezve! Nagyon vártuk már ezt a július 21-ét!

Hétvégi főhadiszállásunkat Szentgotthárdon jelöltük ki. Pénteken kora délután vettük be a várost, majd egy élménydús délutánt töltöttünk az ottani aquaparkban (melyet ajánlok figyelmetekbe, mert nagyon jó!). Ez Robi ötlete volt, hogy ha már mindenki hozta a csemetéket, legyen számukra is valami izgalmas a sok kocsikázás között. Hát bejött... nekünk felnőtteknek is! Alaposan elfáradtunk, így a korai fekvés után nagyon hamar eljött a várva-várt szombat reggel.

Körülbelül egy óra volt az út Gleisdorfig, így gyors reggeli után nyolckor indultunk is. Kundi már várt minket a 8-ason egy benzinkúton. Közrefogtuk a kis lila járgányt, s irány Ausztria. A határ után némi probléma lépett fel, ugyanis nem fogott rendesen a rod féke, csak a pedált pumpálva lehetett megállni. Megkezdődtek az izgalmak, de hát mi ez szeretjük! :) Nem tudtuk hirtelen orvosolni a problémát, ezért így evickéltünk el a gyülekezési pontra. Odaérkezvén még találtunk helyet, bár azt gondoltuk, hogy akkora már az egész környék tele lesz. Őszintén szólva, több autóra számítottunk, de így legalább megmaradt a családias hangulat. (Ha jól számoltam, kereken harminc ’65 előtti autó, plusz néhány motor alkotta a crew-t.) Szegény Kundi nem mert így elindulni a túrára, de nem maradhatott ki: még bepréseltük a Chevy-be. Yvko barátunk szintén így járt, csak neki a karburátor döcögött a Cometben... Őt Neven vette - a TBird - szárnyai alá.

Tíz óra körül Andy minden érzékszervre ható gumifüstöléssel (hangos, szagos, látványos) jelezte az indulást. Sorban elhagytuk a True Fellas-t, s elindultunk első úticélunk felé, amely egy hotel volt Weiz-ben, egy monumentális templom utcájában. Egész úton Rene A Model-jét csodálhattuk, de a kanyargós utakon Bor a Chevy-jével, a lángnyelves Caddy-vel, Chris Chevy-ével és még egy ’34-es Forddal is szemezhettünk. (Persze akinek sas szeme volt, még több autót is mustrálhatott. ) A falucskában a parkolás kissé nehézkesre sikerült, de azért mindenki talált helyet. Előkerültek a paklik, hiszen nem véletlenül Poker Run a Poker Run! Autónként egy regisztrációval mindenki húzhatott a saját csoportjának paklijából, majd a kihúzott lapokat egy borítékban gyűjtötték. (okulva a tavalyi évből, amikor is volt némi csere-bere :) ) Roli húzott elsőként. Tudtuk, hogy szerencsés csillagzat alatt született, így gondoltuk, jót fog választani. Telitalálat: első kártyánk egy ász lett! Míg mindenki más is megszerezte első lapját, addig a zenekar összeállította a hangszerelését. Színpadjukként egy F100 platója szolgált, némi forgalmi akadályt okozva, de az osztrákok nem bánták: a legtöbben szintén leparkoltak, s körbejárták a mi kis csapatunk autóit, velünk együtt hallgatták az élő rockabilly-t. Kulturáltan szórakozott mindenki, így Andy sem gumifüsttel jelezte az indulást...

Következő állomásunk a Motorrad Museum lett volna ugyanebben a kis városkában, de sajnos kimaradt... majd belefutottunk a miértbe: egy rally-ba! A park ferme-ben épp a veterán szakosztály versenyzői várták az indulást, mellettük az úton azonban már sorakoztak a WRC-k, akik már lefutották az etapot, illetve utunk során szemben is sorban érkeztek vissza a versenyzők. Mókás volt: mi is nagyot csodálkoztunk, meg ők is. De az elmaradt állomást rögtön el is feledtette velünk a kis patak és a mellette emelkedő nagy sziklák. Egy kanyon falai között, tökéletesen sima úton kanyarogtunk együtt öreg autónkkal. Nem nagyon lányoskodunk, de erről mondhatjuk, hogy idilli pillanatokat éltünk át, hiszen ez az, amire vágytunk: meseszép helyen, hasonszőrű vasakkal, együtt krúzolni. Rögtön tudtuk, hogy ezt a napot nem felejtjük, pedig még korántsem volt vége!

Következő állomásunk a Hellgang ClubHaus volt. Képzeljetek el egy kis völgyet a sűrű és magas fenyőerdő közepén. A völgyet keresztülszeli egy csörgedező patak, melyen fahíd ível át, s amely egy tisztásra vezet. A tisztáson egy házikó... mint a mesékben. Megvan? Na, mi pont egy ilyen helyre mentünk! Elfoglaltuk a hegyoldalt, s ismét előkerült a zenekar felszerelése, így nagyszerű „háttérzajban” beszélgethettünk, hűsölhettünk. Nagyon meleg volt a napon, így örültünk, hogy készültek egy kis becsületkasszás hideg üdítővel. Egy apróbb baleset is „színesítette” az ott eltöltött időnket. A gyerekek elfoglalták magukat a patakkal a kavicsok, kövek majd sziklák beledobálásával, így nekik is megvolt a saját szórakozásuk. Mi, nagyok, pedig nézelődtünk, beszélgettünk, s újabb autók részleteit és szépségeit fedeztük fel. Körülbelül egy óra elteltével ismét érkezett a jelzés gumiégetés formájában: indulás a következő állomásra! Előttünk haladt egy patinás kombi Chevrolet, az öreg Indian és Andy a Plymouth-szal. Mögöttünk jött Stefano a Coupe-val, s őt követte egy kétkerekű és két gömbölyű gyönyörűség.

Ám az első kereszteződésnél megálltunk, mert Dani autója gyakorlatilag ott ragadt a mesebeli helyen. Biztosan nem szeretett volna továbbállni... :) Na jó, nem... Már előző nap is akadtak problémák a karburátorral, be kellett néha tolni. Petra ránk csörgött, hogy maradtak velük néhányan, mi menjünk a konvojjal nyugodtan. Meg is indult a sor egy újabb lenyűgöző útszakaszra, mely pont a rally útvonala volt. Még ott voltak a szalmabálák, kordonok, elhalt Mitsubishi a bal külső árkocskában... A poén kedvéért reméltük, hogy nem jön szembe 150-nel az egyik kanyarban egy versenyautó, bár tudtuk, hogy mi is ugyanabba az irányba tartunk, mint akik időre mentek korábban. Csak egy úttakarító géppel futottunk össze, de egyébként senki és semmi nem zavarta az Alpokra nyíló hegyi kilátást és a kanyargós szerpentin nyújtotta élményt. Pont annyit mentünk, amennyi jólesett embernek és autónak egyaránt. Célunk egy kis gasthaus volt, ahol a már eléggé éhes társaság megebédelhetett. Pont arról beszélgettünk, hogy milyen kulturált a helyi kocsma is, mikor belépett a Teasers és leültek az egyedül ott ücsörgő öreg bácsika asztalához. Mint kiderült, Andy nagypapája volt az. Szegény – pont, mint az én papám - mindig megkönnyezi, mikor látja az unokáját. Játszottak pár kört magyar kártyával is - gondolom, mint régen... Közben mindenki ebédelt, kávézott, élvezte a társaságot, mely nagyon is jó volt.

Jó fél óra múlva érkeztek meg a többiek. Majdnem a fél csapat ott maradt szerelni Daniékkal, aki kapott kölcsön egy gyújtástrafót, mert most nem a karbival volt gond. (Lehet eddig sem?) :) Jó volt külső szemlélőként is nézni, ahogy legurulnak együtt a lejtőn. Ám nem jöttek egyedül. Követte őket egy nagy fekete mennydörgős felleg. S ami azután következett? Na, az sem mindennapi...
De ezt majd legközelebb! = To be continued...

Written by: Reni
A cikk margójára: Ugyan még utunk nem ért véget, de azt már biztosan kijelenthettük, hogy a legjobban Roba járt, aki végig Luca A Model Coupe-jában utazhatott. Ezt manapság nem sok gyerkőc mondhatja el magáról. Reméljük, így meg is van az utánpótlás, aki tovább őrzi a mi kincseinket.