Szóval épp a gasthaus-ban töltöttük az időt, mikor Daniékkal együtt megérkezett egy nagy fekete felhő is. Az öreg Indiánnal és a Harley-val már korábban útra keltek a motorosok. Rajtunk kívül csak ők utálják jobban az esőt. No, mondjuk mi sem magunk miatt, hanem azért mert féltjük a vasakat, hisz a legnagyobb ellenségük a nedvesség oxigénje. Az első cseppek még nem riasztottak meg senkit. Egy kis mozgolódás keletkezett ugyan, de csak azért, hogy az ablakokat feltekerjük... majd csendesedett az eső. Hamarosan mi is elindultunk végállomásunk - Gleisdorf - felé.

Már azt hittük, hogy megúsztuk, de sajnos utunk csak az első kilométeren volt száraz. Utána egyre beljebb verekedtük magunkat a felhőszakadás szívébe... Izgalmas volt, de nem bántuk, ettől csak még emlékezetesebb lett az egész nap (egyedül a Chevy-t sajnáltuk, hogy megázik). Ablaktörlőnk nem volt, de a jól bevált RainX tette a dolgát. Így kívülről nem is volt gond a kilátással, de amikor elkezdtünk belülről párásodni! A tejüvegen azért már nehezebb volt átlátni. :) Kundi törölte a szélvédőt, Robi próbálta szúrós szemmel nézni az utat, hátha úgy lát valamit, én pedig fotóztam tovább, hisz ilyen helyzetbe nem keveredünk sűrűn. De ugyanígy volt ezzel szerintem mindenki, a mögöttünk jövő Crafters-es Pontiacot egy körforgalomban láttam, amint Steffen ugyanúgy törli a párát... Az eső csak ömlött, mi pedig gyakorlatilag vettünk egy zuhanyt a kocsiban ülve is. (Mondjuk úgy, hogy nem tökéletesek az illesztések. :)

Andyék gondoltak arra, hogy ne legyen unalmas az utunk, így visszafelé nem ugyanarra mentünk, mint amerre jöttünk. Ám a kis falusi szélső utcák mind egysávosak voltak, tele lassítókkal. Konténerbe ültetett fák, nagy virágládák vagy épp csupasz beton elemek voltak egyszer jobb, majd bal oldalon, majd megint jobb és megint bal oldalon... Tisztára olyan volt, mintha flipper-pályára tévedt golyócskák lennénk. Így kanyarogtunk a legnagyobb zuhéban, plusz még el is tévedt a sor eleje, úgyhogy nekik még plusz kihívás volt megfordulni egy ilyen szűk utcában, ahol nem látni semmit.

Kiértünk a falucskából, ezzel le is keveredtünk a hegyről, melynek tetején ücsörgött a feketeség. Végre csendesedett az eső, s mire elértünk az étteremhez, teljesen el is állt. Leparkoltunk, de ezúttal is követett minket a mennydörgés, s hamarosan itt is elkezdett cseperegni. Gyorsan letakartuk az olaszok A Modelljeit, s a zivatar alatt megvacsoráztunk a True Fellas-ban. Szerencsére a boltvezető mellett már egy pincérnő és a szakács is magyar volt, így könnyen lebeszéltük, hogy magyarosan, ne pedig osztrákosan csinálják meg nekünk a burgereket. A vihar elvonult, s mi újra kinn voltunk a parkolóban az autók között. Közben a Teasers C.C. tagjai összesítették a kártyalapokat, s megkezdődött az eredményhirdetés. Izgatottan vártuk a két ászunkkal, mit tudunk elérni: egy harmadik helyet! Nem is olyan rossz! Emellett mindenki (klubok és magányos autósok is) kaptak egy-egy kézzel gyártott emléket.

Megérkeztek közben Flóráék, akiket a gyerekek már nagyon vártak, mert ígéretet kaptak, hogy mutat nekik pár gördeszkás trükköt Tony „bácsi”. Kicsik és nagyok egyaránt próbálgatták a deszkákat, a kis huligánok annyira élvezték, fáradhatatlanok voltak. Mi addig be-be kacsintgattunk a klubházba a koncertek és a táncosok forgatagába. Három zenekar is játszott: a The Slapbacks, a Cherry Casino és a The Gambels. A klasszikus rockabilly kelt életre, amely a Monster Run utáni metálhoz képest felüdülés volt. Szerintünk ez inkább illik ehhez a kultúrához.

Az estét egy milkshake-kel zárták a gyerekek, majd nagy nehezen rávettük őket, hogy induljunk vissza Szentgotthárdra. (Tizenegykor még alkudoztak, hogy maradjunk egy órát! Mi volt abban a shake-ben? Legközelebb inkább mi iszunk majd!) De csak sikerült „betuszkolni” őket az autókba. A városon kívüli emelkedőn újra előjött Dani Fordjának a hibája, de némi gyújtásállítás után gond nélkül vissza-, másnap pedig hazaértünk.

Szöveg, fotó: Reni
Lektorálta: Robi

A margóra: Flóra, Tony és Kundi nélkül nem jöhetett volna létre ez a beszámoló, ugyanis otthon hagytam a fényképező SD kártyáját... Szerencsére ez a kis csapat kihúzott a csávából egy átalakítóval, amit ezúton is szeretnék nagyon megköszönni!