Még korai kisdobos koromban kezdődött a dolog, amikor vegasi stílusban pókerarccal nyertük el egymás takarékbélyegeit autóskártyán a napköziben. Volt a pakliban egy ZIL. Disznó nagy volt és fogyasztásban mindent vitt. Kell egy ilyen! (is) Aztán amikor a fekete-fehér falábú tévénken megláttam, hogy egy ilyenből szállt ki Brezsnyev, majd kisvártatva csőrözött egyet Erich Honeckerrel gyorsan letettem arról, hogy a továbbiakban szovjet verdákról szövögessek álmokat.

1988 Lincoln Town Car Abe
Town Car
-
-
De mit ad Isten, unokatestvérem elkövette azt a hibát, hogy megnősült. A házasságkötő terem előtt pedig állt az udvaron egy félig letakart nagy fehér valami. Onnantól kezdve a szertartás végéig nem lehetett elrángatni a kocsitól. Mondjuk kapaszkodtam is bele rendesen, meg a hózentrógerem is beleakadt a visszapillantó tükörbe. Mondta ott egy néni, hogy esküvőztetni szoktak vele, ha működik, de nem szokott működni. Ha elengedem, és jól viselkedem, akkor bármikor bemehetek és megnézhetem. Elengedtem, de így is lefüstöltem a műbőr szandim talpát félig, mert úgy kellet kihúzniuk őseimnek a Skodánkig. Persze az autót soha többé nem láttam. Szerintem apám vitette el onnan biztos, ami biztos alapon. Közel húsz év után derült ki, hogy egy Cadillac volt.
-
Telt múlt az idő, láttam a Pretty Womant, hallottam Lukács Lacitól hogy Mikor Clinton beül a Lincolnba. És ezek a dolgok egyre jobban nyomatékosították bennem, hogy esküvői limuzin sofőrré kell válnom. De rohadt drágák voltak, meg más autókra is fájt a fogam. Aztán végigtoltam néhány esküvőt Szalma barátom 76-os Eldorádójával és ettől teljesen kész lettem. Elkezdődött az önsanyargatással egybekötött gyűjtögetés. Majd a következő év márciusának idusán megláttam a hirdetések között egy lepusztultat szarér-hugyér. De annyi pénzt sem láttam még addig egyben. Jött a kölcsönkunyerálás, fizetés előleg, ígérgetés. Megvan! Elindultunk Pestre, hogy végre lássam élőben az autót. Egy 60 körüli usánkás, kalucsnis ipse nyitott ajtót és egy rozoga fészerre mutatott, hogy ott van. Odébb támasztottuk a pajtaajtót és ott állt előttem a hányássárgává fakult fehér Town Car bordó belsővel és háromféle dísztárcsával. De akkor is király! Ráadásul nagyobb volt a belseje, mint az akkori szobám. Meg volt benne minden: tévé, video, Fa deo. Óvatosan leálltunk a földbe ásott szerelőakna felől, ami ezt követően be is omlott. Persze a töltésjelző lámpa kiégette a retinám, jelezvén, hogy valami nem fasza. De nem érdekelt. Sötétedéskor szitáló esőben indultunk és egészen két utcával arrébb el is jutottunk, amikor minden energia elszállt az akkumulátorból. még éppen nyitva volt a közelben egy akksi bolt. Száguldottunk hazafelé az M3-on, egészen a 82-es km-ig, mert itt megint elfogyott a kraft. Hívtam a faszit, mindjárt jön és segít. Addig töltöttük az akksit a másik kocsiról. Megjött, mondtam, hogy ne nyúljon hozzá, mert úgysem ért hozzá, csak kísérjen el Miskolcig. A maradék 120 km-t ablaktörlő és lámpa nélkül tettem meg hazáig a pályán és otthon a kapu előtt adta meg magát ismét. A még mindig szemerkélő, ám számomra szenteltvíznek vélt eső alatt az Abe nevet kapta.
-
A következő pár nap a töltés buzerálásával, az autó kiganézásával és polírozással telt. Az első esti kiruccanásról után hazafelé tartva az elrohadt kipufogórendszer leszakadt és átdöfte a padlólemezt, a kocsi hátulja meg a kipufogón állt. Rohadt nagy szopás volt leszedni róla. Aztán kapott egy új rendszert és folytattuk tovább a hétvégi autózásokat, ingyen rántott húsért és sütiért. A miskolctapolcai talira ezzel vittem a sört. Bizonyítottan 16 keg fér bele.
-
A téli időszakban átesett egy kisebb lakatoláson. Megevett négy tábla lemezt, majd jött a fényezés garázsban. Ahhoz képest fasza lett, de a telipolírt kívánta. Az összerakásra 12 órám maradt, mert másnapra egy cimborám lakadáréjára voltam hivatalos. Az utolsó darabot már öltönyben a templom előtt tettem a helyére. A dísztárcsák egységesítése is érett már, pláne mikor a Miskolc Ruzsinszőlőről lefele jövet önálló életre kelt a bal első és átugratva egy drótkerítésen, leszüretelve egy félágyásnyi paprikát egy néni konyhájában állt meg. De meglett! Néni is túlélte, meg a dísztárcsa is. De kívánta az autó az egyforma gyáriakat és meg is kapta. Az okádék hólyagos fólia is cserére került, szép sötétet kapott még elől is. Kár, hogy a fóliásnak sikerült az egyik hátsó ajtóüveget szilánkosítania, de állítása szerint magától berobbant. Így nem fizettem ki a fóliázást, de örültem, hogy nem a középső nagyablakot tette tropára. Így már lehetett benne észrevétlenül reszelni a szebbik nem képviselőit. És mivel a műhelyben volt tárolva, Ajtófélfa csemetéje is szerintem ebben fogant. Végre B+B rendszám van rajta. Már csak a kibogozhatatlan elektromos tyúkbélrendszert kellene átmadzagolni, de erre még senki sem vállalkozott, mert az olyan, mintha a Halálcsillagon kéne villanyt szerelni Han Solo támadása után. Persze az elmúlt évek alatt ismét van mit rendbe tenni rajta, de rengeteg örömöt okozott és okoz mind a mai napig is ifjú pároknak, születésnaposoknak, gyerekeknek , és persze nekem is, mert nagyon szeretek vele cirkálni.
-
Volt egy kis térítésmentes térítés. És nem, nem foglaltam el a rokkant parkolót.
Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás. Legyél az első kommentelő!