v8cars.hu | Hot Heads East Headbanging, 2006

Hot Heads East Headbanging, 2006

Mit csináljon az az amerikaiautós, akinek az évek során, ahogy alakul, formálodik az ízlése, leginkább a 30-as, 40-es évekből származó, klasszikus rodok és customok kezdenek tetszeni? Itthon ezekből alig-alig akad elvétve pár példány, és azok sem nagyon jelennek meg autós rendezvényeken. Nincs más hátra, szét kell nézni, hol rendeznek olyan találkozót, ahol ilyenek megjelenésére nagyobb valószínűséggel számíthat ez a szegény illető, akire a továbbiakban G-ként hivatkozunk.

G. tehát körülnéz itt-ott a neten, és látja, hogy Amerikában szinte minden nyári hétvégére van program, de most nem akar Amerikába menni, kivéve, ha nagyon muszáj. Lássuk azonban, mi akad a környéken. GSRA Nats, Németország. Jó-jó, de a képek alapján túl sok a csillogó rod, ami G-nek nem jön be. A-Bombers Hillclimb Race, Svédország. Ez nagyon jó, csak 1700 km-re van. Hot Heads East Headbanging, Németország. Igazi klasszikus 1/8 mérföldes verseny. Nem túl messze, 1000 km-re. Na, ez jó lesz, ide menjünk el! - határozza el G.

A keletnémet kisvárosba érkezés, majd a szállásra való bejelentkezés után irány a helyszín: a régi orosz katonai reptér, 5 km-re a városközponttól. Odafelé már feltűnik pár autó, ami mutatja az utat a bejáratig. Ott aztán segítőkész rendezők megmutatják, G. és barátai hol parkolhatnak kisbuszukkal, majd a fejenként 15 euros karszalag rögzítése után beszabadulnak a Kánaánba.

Az első gondolat, ami G. eszébe jut, az az, hogy "Jágeci!", a második az, hogy "Úgeci!". (Ennél a pontnál kell dióhéjban összefoglalnom, mit fog érezni az, aki az old style rodokat és customokat kedveli, de ritkán van alkalma ilyeneket élőben is szemügyre venni: gyakorlatilag folyamatos beszarás-behugyozás esete várható.) Szóval G-ék a bejáratnál gyorsan megbeszélik, az óramutató járásával megegyező vagy ellenkező irányban járjanak-e körbe a placcon (megegyező lett a végül), aztán elindulnak.

A "placcról" annyit, hogy egy régi, óriási nagy hangár előtti aszfaltozott és füves területről van szó. A hangár valóban óriási, bent régi épületekből ismert szag érződik és rockabilly visszhangzik, csodálatos hangulatot varázsol a nagy, zárt tér akusztikája. Középen sörpadok és két pult, meg a színpad. Nehéz így érzékeltetni a hangár méretét, és a fényképezőgép objektívjébe sem fért bele. Talán úgy lehetne elképzelni, hogy a hazai találkozókról ismert nagy sörsátorokban ugyanannyi sörpad lehet, mint ott volt, és elég üresnek tűnt az egész. Mondhatni, kongott.

Azt hiszem, nem túlzok és nem is az elfogultság beszél belőlem, ha azt mondom, az autók és a motorok nagyrészt olyanok voltak, amik egyenként is bármelyik itthoni rendezvény sztárjai lettek volna. Legtöbbjükhöz hasonlót sem láttam még. Ritkaságok, és mind a készítő vagy tulajdonos egyéni szájíze szerint alakítva. Itt nem kell semmit veteránozni, gyárira építeni ahhoz, hogy rendszámot kapjon.

Még a leginkább gyári állapotúnak tűnő autókon is van valami, amiben kicsit benne van a tulajdonos ízlésvilága: ilyen volt például a gyönyörűen restaurált '48-as Cadillac fastback halálfejes ajtógombja. Számtalan matt vagy selyemfényű kaszni sorakozott, némelyik alig befejezve. Némelyik még el sem kezdve, amire kívülállók talán azt mondanák, lepusztult, pedig dehogy lepusztult! Patinás. Rajta van évtizedek terhe. Emlékek, tapasztalatok. Kereszteződések, benzinkutak, műhelyek. És most itt van, múlt-őrült emberek játékszereként. És ez így jó. Jellemző, hogy a tulajdonosok sajátkezűleg építették, customizálták, choppolták, festették, tuningolták ezeket a járműveket. Nagyon sokan bütyköltek ott a helyszínen is, és nem azért, mert lerobbant, hanem mert a versenyre a legjobb formát kellett hozni.

Na, G-ék azt látják körbe-körbe járkálva, hogy a parkoló gépek körül kis csapatok sütögetnek, iszogatnak, beszélgetnek, ugyanúgy, mint itthon. De azért a legtöbb helyen ki van téve a klub táblája, vagy bármilyen információ, amivel a többiek tudtára adják, kik ők és honnan jöttek. A németeken kívül angolok, hollandok, osztrákok, svájciak, svédek jelentek meg. G. kedvence a '37 körüli Buick coupé, amit sosem sikerült rendesen lefényképeznie, mert mindig nyitva volt rajta valami, vagy álltak körülötte. Ez az autó a modernnel mint fogalommal való dacolás tökéletes szobra. Olyan mértékben hagyja figyelmen kívül a divatot, az újat, a konformot, annyira kilóg a mai világból, hogy nem lehet megállás nélkül elmenni mellette.

G-ék este a HAMB-on megismert öreg amerikaival találkoznak, aki mesél néhány történetet, szerencsére nem többet annál, amit G-ék meg tudnak jegyezni. Mutatott például egy festményt, amin a '39-es GMC pickupjának a fellépőjén ül (most is gyakran tette ezt). Kérdeztem tőle, hogy nála van-e ez otthon eredetiben. Azt mondta, nem, neki csak egy printet adott a festő. Az eredetit Chip Foose vette meg tőle 5000 dollárért. Jim egyébként épp most költözik Lengyelországba, így sokat elad majd a járművei közül, nem akarja mindet áthozni. Én azért remélem, hogy a Sam Barris által 1950-ben choppolt '40-es Ford coupét megtartja, akkor talán láthatok élőben korabeli Ardun hengerfejeket és kompresszort.

Másnap a versenyre érkezett még néhány autó. Összesen olyan 100 körül lehettek, de csak 1959 előtti gyártásúak nevezhettek a futamra, a többieknek csak kint, a sátrak között volt szabad parkolni. Így kiszorult a '64-es Riviera, a '61-es Imperial és a '66-os Impala. A verseny természetesen a kifutópályán zajlott. Egyenként engedték be a nevezőket, minden autó kapott temperával egy rajtszámot az oldalára. Bent az autók szépen felsorakoztak a pálya mentén. Előbb a motorosok indultak. A zászlót fehér overallos ember lengette és minden egyes indításkor magasra ugrott. A célvonalnál kézi időméréssel rögzítették mindenki eredményét. Aztán jöttek az autók, kategóriák szerint (flathead, OHV 300 cui alatt és felett). G. nagyon szeretett volna szép fényképeket csinálni, de a rajtvonalnál egy csomó beavatott fotós ugrált és mászkált. Így csak viszonylag kevés készült. A régi motorok hangja sokáig visszacseng a fülben, felejthetetlen élmény ez.

A második nap estéjén G és barátai a hangárban isznak és várják a Mystery Gang fellépését. A fiúk azonban csak később jönnek, így néhányan hazamennek pihenni. Ketten maradnak, iszogatnak tovább, az autók között sétálnak az éj sötétjében, közben nyelvtörőket próbálnak fennhangon ismételgetni. "Maci Laci geci maci, Bubu maci fasza maci." - mondja G. "Stan és Pan span. Stan spanja Pan, Pan spanja Stan." - válaszol G. barátja, és lefekszenek a röhögéstől a mattszürke, pirosfelnis shoebox Ford mellett. Majdnem, mint otthon.

!html


Magyarország első amerikai autós magazinja 1998-as megszületése óta együtt fejlődik a hazai amerikai autós kultúrával.

Feladatunknak tekintjük a lehető legtöbbet megőrizni a magyarországi amerikai autózás elmúlt közel két évtizedéről.

Napló

Hozzászólások

  • Flex:

    Ez az egyik legnagyobb hazai amerikai autós felújítàs story.

  • waspos:

    Csodaszép Madárka!!!Nagy gratula hozzá!

A lap tetejére