Nos összeraktam végre az "új" műszerfalat, a 85 mérföldes órával, azonban előtte jó magyar szokás szerint meg kellett tekernem az órát, mondjuk a néphagyománnyal ellentétben nekem előre, mert a számláló csak 54172 mérföldet mutatott, nekem pedig a 159106 kilométernek megfelelő 98864 mérföldet kellett rajta beállítanom, hogy hiteles legyen a futási teljesítmény...
Sosem vezettem még ennyit egyszerre, főleg álló motorral egy udvarban... :)
Csak úgy tekertem bele a mérföldeket a hétmérföldes csizmával, belehajtottam egy nap több, mint 44000 mérföldet... :P

1987 Chevrolet Caprice
2013. 01.
-
-
Itt már összeszerelve az óracsoport, még 2 izzót kell kicserélni benne, nem is rakom addig teljesen össze, hátha még valamelyik izzót cserélni kéne, rosszabb 2-3x szétszedni és összerakni, inkább csupaszon hagyom a végszerelésig...
-
Ma reggel Zsolti felkeltett 8-kor, hogy 5 perc és a kocsinál van... (ez igazából azért vicces, mert eleve utálok 10-11 előtt felkelni, főleg ha nem dolgozok, meg én 4 után feküdtem le aludni... :P)
Mondom király, de még fel kéne kelnem és felöltöznöm, erre azt válaszolta, oké, akkor 10 perc... :)
Végülis egy 25 perc alatt sikerült átérnem a város másik végébe felöltözve, és elkezdtük Zsoltival átnézni a karburátort és a gyújtást...
A karbinál a folytószelep mozgatgó szervó valamiért nem kapja meg a +12 Voltot, szét kell fejteni a a köteget majd, ha lesz több időnk rá... -
Bár én tegnap kiszedtem és eltakarítottam a gyertyákat, de kell egy garnitúra új a régiek helyett, viszont csak nem akart helyreállni az alapjárat, a kábelek újak, a következő gyanú a toronyra terelődött...
Próbáltuk, hogy állítgattuk az előgyújtást, de nem változott a remegés, próbáltuk gázt adva, a végére sikerült egy olyan fél méteres lángnyelves utógyújtást produkálni a kocsinak, ami tényleg látványos volt, de nem egészséges... -
Levettük a gyújtástorony fedelét, a sejtések beigazolódtak, a középső szegmens kihullott és körbe körbe járt a rotorban, gondolom nem mai keletű ez sem, csak a 4 hónap állás rátett egy nagy lapáttal...
Úgyhogy a gyertyák mellé új rotort és elosztófedelet is kell rendelnem... -
Alig, hogy beírtam a fórumra, hogy keresek, rá pár percre írt is bencebratyo innen a szomszédból, hogy neki van zsír új, úgyhogy ebéd után gyors át is mentem érte Csongrádra...
Kijött elém, sőt még vezethettem is a bordó Caprice-t(ex-Macózoli), négy hónapja nem vezettem éppen, akkor is Csongrádon, de szerencsére ezt már nem törtem össze... :P
Mondjuk nem véletlen nem vezettem semmit, nem akadt V8, jól esett kicsit krúzolni hozzájuk, amiből aztán röpke négy órás sztorizgatás lett, valamint az új elosztófedél és a rotor...
Közben elkezdett havazni is, hiába, Minden nap karácsony! -
Persze voltam akkora gyík, hogy nem fénygépeztem le a kocsiját még nappal, így megmaradt az esti lámpáskép, de ez is igen jól mutat, igazi cirkáló!
-
Bár az én ízlésemnek már túl kerek, azért szép... :)
-
Új elosztófedél és rotor beszerelve, a gyertyák még úton vannak, viszont megérkezett a szivattyúm az ablakmosóhoz, az előző is ilyen volt, csak összeroppant szegényke a mosótartállyal együtt...
-
Meg még érkezett egy finomság! :)
-
A Unity halogén kereső spot a felfüggesztéssel együtt, lehet szépen kicsinosítani és felszerelni!
-
-
Bear javaslatára lerövidítettem a szárat, a jobb használhatóság jegyében...
Rendelhettem is volna, de ez gyorsabban megvolt, igaz olcsóbban is... :)
Volt hátul egy horpadás, azt is kiigazítottam, még kell neki egy polírozás, aztán tényleg lehet felszerelni! -
Kész a polírozás is, hátul elég sép lett, az első gyűrűn sajnos elég sok mély karc van, azzal nem tudtam mit kezdeni, lecsiszolni és újrakrómozni meg fölösleges...
Sajnos a telefon képe nem képes visszaadni a különbséget a két felület között, pedig csak sima akkus fúróval csináltam, filckorong és paszta felhasználásával, egy oszloposon kényelmesebb lett volna...
A többi króm úgyis csak a lakkozás után fog visszakerülni, azt majd oszloposon csinálom meg a cégnél, ahhoz kevés az akkus fúró... :P -
-
CaddyLacee-tól megkaptam a festéket, köszönöm!
Lassan mehet a csiszolás és alapozás, utána meg a festés, de még előtte szeretném rendbetenni a gyújtást, hogy lábon tudjam vinni a festőhöz... -
Sikerült ma vennem négy szép 215/80R15 Bridgestone gumát cukorka árban, Ervinnel el is hoztuk őket, majd szépen egyesével ülőfürdőt vettek...
Újszerű élménnyel gazdagodtam, még nem keféltem a fürdőkádban gumival... :P -
Mosás, öblítés, szárítás, kész kímélőprogram, majd utána lekezelem még a teljes felületet, de valószínűleg csak a festés után rakom fel őket, addig jó a mostani tologatós gumi is a kocsi alatt, ne kelljen újra suvickolni őket...
-
Megjöttek ma a gyertyáim(illetve az autóé), de sajnos a mai és holnapi meló miatt csak csütörtökön tudom berakni őket...
Remélem nem mond csütörtököt a motor mostmár a rendes alapjárat helyett... :) -
Még tegnap megjött a bracket is a spot-hoz, úgyhogy megpróbálom azt is felfúrni ma, de első a gyertyacsere és a motor remélhető rendberakása...
Policecaprice-nek és Bear-nek köszönöm a segítséget a fotókkal és a típusazonos alkatrész kiválasztásában! -
Hát a spot felfúrása elmaradt, ellenben kicseréltem a gyertyákat és újratömítettem a kipufogót a leömlőknél, mert az első összerakásnál kifújt...
Hétfőn összerakjuk az orrát is most már festésre, utána meg még majd el kell vinnem Cserkeszőlőre, Pisti karburátoros szakijához, aki Ervin Buick-ját is beállította... -
-
És igen, ma végre felfúrtam a spot rögzítésést, elég vicces volt, az útmutató szerint 1/2" fúróval kéne egyből, lassú fordulaton, a perselyt is ahhoz adják, de nekem egyrészt csak 12,5-es fúróm van(ami amúgy pont jó, mert 12-es a külső cső), másrészt pont olyan szögben áll a bracket az A oszlopon, hogy a fúró éle pont párhuzamos a lemezzel...
Szóval készítettem a fúrópersely belsejébe egy kisebb fúróperselyt, és előfúrtam 7,5-es fúróval, majd a naggyal, de még így is kalandos volt kicsit... :P -
Majd irány az akna ismét, lazítani kellett a rögzítőfék drótkötelén, mert nem akadt be letaposáskor, túl feszes volt...
Végre sikerült vennem szép fényes hőálló ezüst festéket is, valami aluminium pigmentes cucc, sokkal szebb felületet ad, mint a hagyományos matt hőállók, vagy a szintén matt cinkspray...
Ennek örömére ki is fényeztem az anakondát... :P
Remélem azért elég tartós is lesz a bevonat, jobban tetszik így fényesen, még akkor is ha csak én tudom, hogy fényes... :D
-
Az egy darab Bosal silencer, ami a magas frekvenciát hivatott elvenni, de a mélyet meghagyja, viszont a hangerő sem túl veszélyes, csak karakteres normál üzemben, de ha taposod neki, akkor elég jól nyomonkövethető füllel és gyomorral... :)
-
A kanyargó ezüst kígyó, amelyen kifelé hömpölyög az elpusztult fák, bokrok, dinoszauruszok emléke a bébifókák "nagy örömére"...
-
Legó béjemvé, kicsi kockalámpákkal, kocka malacorral, mindenható kocka, a kubista építészet remek példája...
Mennyivel másabb lett volna a bajor borzalom, ha nem kerek lámpákat használnak... :P -
Vigyázó szemetek pázsitra fessétek...
Volt némi kis bekötési gond az orrban, de most már szépen világít, dudál, jön-megy-megáll, még a tolatólámpánál kell kicsit állítanom, mert P és R között világít, utána újra kialszik R-ben...
Valamint az indexrelét is meg kell műtenem, mert két felvillanás közt meg lehet hallgatni egy tempósabb zeneszámot... :)
Nem baj, ebben már van gyakorlatom, akár stroboszkópot is tudok gyártani az indexből... :P
Hozzászólások
Isten hozott pappa! Hajrá
Csinos darab!
köszi!
Látom jó helyre került PÉ járgánya!
És még szebb is lett!!!
a 3 wheelin gec jó!
köszi, tomeck!
ugye, milyen jól mutat, Ati?
talán egyszer megcsináljuk... :)
Még mindig állatul néz ki a Gép, a csikozás is király lett! A PS-os képről nem is beszélve :) GRAT!
Nagyon szép! Nézegettem én is az autót, de végül egy másik Capice lett.
Jó kis garázs! :)
köszönöm! :)
Gratulálok! Szép lett a felni!
Hála neked, és Imi barátomnak! :)
Fasza lett!! Gratula hozzá!!!
Nagyon szép kis kocsi! Gratula.
Egyre faszább,és faszább.
Ezért van nekem is ilyen!!!
hmm tetszik a fólia az ajtón, az enyémre is lehetne ilyet valahogy?? :)
Természetesen, elég sok színben van, e ez a fehér például nyomtatható is eleve, 3D járműfólia egyébként, nagyon pöpec cucc!
Az még kicsit odébb van, legalábbis pénzileg... :)
drága móka ez a fólia?? :P
nem tudom Debrecenbe foglalkozik ilyennek valaki?
A négy ajtóra anyag+felrakás 25k...
Viszont ez a nyomtatható és nem lamináltuk le, akkor vastagabb és sokkal fényesebb lenne...
Meg persze van ettől fölfelé... :P
De az eleje/vége az olyan 80 környéke lesz majd...
Frankó garázs!
jó volt olvasni, látni!
szép a gép, Komáromban volt szerencsém találkozni is vele. A tolóvasba nem köthet bele a yard?
Bazzeg ez egyre pöpecebb!
Öröm nézni a garázsodat!
Rá se ismerek a vasra már! :)
Basszus! Sajnálom! De szörnyű így látni egy dédelgetett kedvencet.
Húú basszameg, NAGYON SAJNÁLOM a dolgot, ha bármiben tudok segíteni csak szólj! Remélem azért neked nem lett bajod!
Hát baszki, nem nagyon lehet mit mondani :(
Hát baszki, nem nagyon lehet mit mondani :(
Nagyon sajnálom!
.... Nagyon sajnálom a kialakult helyzetet....
Remélem eléred majd az elképzeléseid újra!
Sajnálom... Remélem lesz erőd, időd, pénzed és a lehető legjobb döntést tudod meghozni magad és az autó szempontjából is.
Részvét!
Fel a fejjel...mindig van tovább!
Hű, nagyon sajnálom. A lényeg, hogy megúsztad.
ÓÓÓ, Gyász!
aranyosak vagytok, köszi...
majd megálmodom még...
bakkkeeer, most hívtak haveromék hogy mi történt veled, remélem nem lett bajod! :(
Nagyon sajnálom, remélem jól vagy! Fel a fejjel azért, ilyen könnyen nem szabadulsz a V8-tól!
Dekár... Részvétem . :( Vérzik a szívem ilyen láttán.. Remélem össze tudod kalapálni és nem végzi donorként.
Nagyon rossz látni a képeket is,hát még neked élőben...képzelem...A fő,hogy nem lett bajod!
Fel a fejjel,aludj rá párat,és megtalálod a
legjobb megoldást!Hidd el,sokan akarjuk újra
készen látni a járgányt!!!
Basszamegbasszamegbasszameg!
Basszamegbasszamegbasszameg!
Baszkiii :((((( Nagyon sajnálom de fel a fejjel!!!
Gyász.
Mihamarabbi felépülést!!!
Nagyon sajnálom:/
áhh Árpi.. sajnálom :-((
Ha valamit kell segíteni szóljál!!
ahhh, nemigaz!! :(
Sajnálom a járgányt, de legalább Neked nem lett bajod! Ha az újraépítés mellett döntesz, van egy felesleges bal első sárvédőm és pár díszlécem.
Erre nem nagyon lehet mit mondani. Még meg is jegyeztük Komáromban, mennyire szép a Taxi és a Police egymás mellett, ráadásul nem messze parkoltatok a mi sátorhelyünktöl. Legszíwesebben elsírnám magam, borzalommal vettem erröl tudomást:S
Sztraki, érdekel a dolog, mert meg lesz csinálva a gép, kérlek írj már pm-et, hogy megbeszéljük!
köszi!
Örülök, hogy nem adtad fel.
Hajrá! Biztos nagyon kemény menet lesz, de még jobban fogod szeretni, ha sikerül feltámasztani.
Na, szuper! Kitartás!!
Ezt az arany autót ismerem szerintem, jó lesz ez így. Fasza.
Ez az! Hajrá... Nagy kár lett volna érte.
A macska is olyan mint az úttörő, ahol tud, segít. :)
Sok sikert az újjáépítéshez!
Kitartás!! Ilyen segítséggel hamar készen lesz!
Jó olvasni, ahogy napról napra előrébb vagy vele. Hajrá!
Köszi a biztatást!
Nézem ezt az arany színűt a csavaros lökhárítóival gumicsík helyett meg a fapados belsejével, biztos nem hétköznapi családi autó volt. Jó,hogy megtaláltad. Figyelem a fejleményeket.
Tudod, bár soha senkinek nem kívánnám még azt sem, hogy egy karcolás essen az autóján, de a szerencsétlenségeddel az egyik legjobb garázst hozod össze. Csak így tovább, kitartás!
nem vágytam hírnévre, főleg ilyen áron, de köszönöm! :P
Még most látom mi történt! Nagyon sajnálom, gondolom mit érezhettél! Sok sikert és kitartást!
Gratulálok!! Nagyon szép lesz!!!
jó látni,hogy újra menetkész lesz!
köszi srácok!
Meg se merem kérdezni a tiéd mikor lesz kész :D::D:D:D:
Nagyon frankó lett!!!!!GRAT!!
Apám!!!! KéK!! Vízcső????? Ezt is megértük?! ?! :D :D
Már várom mikor kékül be a motor! :D :D
Hellómi?
Jövőre már remélem megyek veletek a konvojban :)
Nem dűlöngél annyira?Az üldözéseknél hasznos lesz ez a jó irányú változtatás.:-)
El is kelt a nagyvas?
igen, elkelt! sajnos vagy szerencsére ez még nem világos... :)
Milyen V8 nagyvas érkezik a megüresedett helyre?