v8cars.hu | 13 állam 4 hét alatt, 15. rész Pacific Coast Highway

13 állam 4 hét alatt, 15. rész Pacific Coast Highway

Mikor még csak tervezgettük ezt az egész utazást, elég sok mindent elolvastunk, utánanéztünk dolgoknak. Fórumokon, és különböző oldalakon rengeteg információt lehet találni. Az egyik ezek közül, ha a nyugati parton tervezünk végigmenni a parti úton, akkor azt északról, dél irányába tegyük.

Mi is ezt a tanácsot követtük, és örültünk neki. Igaz, a „Pacific Coast Highway” csak egy kétszer egy sávos út – mert az autópálya SF-ból LA-be bentebb fut – de valóban számít még az is, hogy az úton haladva tőlünk jobbra már szinte csak az óceán van.

A szállásunk LA-ben durván 390 mérföldre volt csak, ezért is döntöttünk a parti út mellett. Illetve mindig is azon akartunk menni, de az „elenyésző” távolság miatt – korábban ugye volt már napi 6-700 mérföld is – nem is nagyon kellett sietni, így nyugodtan indultunk a kb. 50 mérfölddel hosszabb úton.

Párszor megálltunk a part menti parkolókban is, szétnéztünk, gyönyörködtünk a kilátásban, fotóztunk, majd továbbhaladva néhány nagyobb várost is érintettünk, mint például Santa Cruz, vagy Monterey. De említhetném a Pigeon Point Lighthouse-t is, itt egy kisebb parkot is kialakítottak, és a kilátás szintén gyönyörű.

Pigeon Point Light Station


Montereybe érve kinéztünk a kikötőbe is, és letértünk az 1-es útról, kicsit bóklászva a városban. Valahol olvastuk, hogy van errefelé egy mediterrán típusú rész is, de mi csak néhány ilyen házat láttunk, viszont a legtöbb részen nyaralószerű házak voltak leginkább. Amit meg is értek, mert gyönyörű a környék, és a part is. Az egyik mellékutcában megpillantottam egy eladó Buickot, amit alaposabban is megnéztem, majd visszatérve az 1-esre ismét délnek tartottunk.

Monterey


A Pacific Coast Highway csodálatos, változékony, néhol homokos parttal, néhol sziklákkal, ahol az út egész magasan fut. Mindenképp megérte ezt választani az autópálya helyett. Los Olivosnál még tettünk egy 10 mérföldes kitérőt, ahol megálltunk fényképezni egy bizonyos bejáratnál – ez egy híres emberé volt, aki ekkor már egy éve nem élt – mert úgy gondoltuk, ha már erre járunk megnézzük, bár azt sejtettük, hogy nem sokat lehet majd látni. Éppen kattintgattam párat, amikor megállt mellettünk egy autó, és a sofőr szóba elegyedett velünk. Mint elmondta, ő itt lakik egy közeli farmon, és a mai napig szokott itt látni embereket, néhányan még virágot is hoznak.

Mivel erősen kezdett már sötétedni, folytattuk az utat LA-be, ahol két éjszakát töltöttünk még, mielőtt visszarepültünk NY-ba.


Magyarország első amerikai autós magazinja 1998-as megszületése óta együtt fejlődik a hazai amerikai autós kultúrával.

Feladatunknak tekintjük a lehető legtöbbet megőrizni a magyarországi amerikai autózás elmúlt közel két évtizedéről.

Napló

Hozzászólások

  • Flex:

    Ez az egyik legnagyobb hazai amerikai autós felújítàs story.

  • waspos:

    Csodaszép Madárka!!!Nagy gratula hozzá!

A lap tetejére