v8cars.hu | 13 állam 4 hét alatt, 14. rész, San Francisco

13 állam 4 hét alatt, 14. rész, San Francisco

San Francisco számomra egy kicsit csalódás volt, de megpróbálom leírni a szép oldalait is. Először talán a pár negatívumot, hogy gyorsan túl legyek rajta. A szállásunk egy kis motel volt a Bay Street és a Columbus Avenue sarkán. Két éjszakát töltöttünk ott, a célnak megfelelt, de a szoba tényleg csak akkora volt, hogy az ágy mellett alig lehetett elférni. Persze választhattunk volna másikat korábban, de ez a központi részen fekszik, és azok között a legolcsóbb volt. Az előre kifizetett, a szoba árába beletartozó reggelinek se híre, se hamva, és a parkolás is drágább volt, mint a hirdetett. A recepción dolgozó hölgy pedig simán elmenne magyarnak is, a modorát illetően. De lehet, hogy csak neki is rossz napja volt, mert másnap már egész kedves volt. Szóval, ha más szállást választottunk volna, elképzelhető, hogy jobban tetszett volna SF is. Illetve egy dolgot még megjegyzek, a város (a turista helyek is) elég koszos, az utcákon rengeteg a szemét, nem csak estefelé, illetve hajnalban, mint pl. Dublinban, hanem egész nap. De az is lehet, hogy csak mi fogtunk ki rossz időszakot, és ez máskor, vagy azóta már nincs így.

Reggeli után elindultunk sétálni. Először kimentünk a part felé a Hyde streeti villamos végállomáshoz, majd elindultunk a Hyde streeten felfelé. Néhány sarok múlva igencsak érdekes dolgot pillantottunk meg. Larry említette, hogy ha a szomszédot zavarja valami és ezt bejelenti, akkor az embert felszólítják, hogy szüntesse azt meg, erre San Francisco közepén, két ház között rengeteg kecske bóklászott. Hogy miért, vagy hogy engedték ezt, azt a mai napig nem értem.

Amúgy a város szép lenne, de ez a néhány dolog beárnyékolja kicsit azt a szép kilátást is, amit párszáz métert megtéve - az amúgy elég meredek utcán - visszafordulva pl. az Alcatraz és az öböl képe nyújt. Vagy azok a helyes kis lakások, amik annyira jellemzőek erre a környékre. A sétát folytatva eljutottunk a Lombard streetig, amit gondolom mindenki ismer - kivéve nővérem - a híres, kanyargós, virágos utcához, ahol készítettünk pár fotót, és azon leereszkedve visszaindultunk a part irányába. Ez a belső rész igazán szép, és még tisztának is mondható.

Lombard street, amit mindenki ismer

Amikor visszaértünk a villamos végállomáshoz, ott éppen az egyik kocsit fordították meg, amit pár képpel meg is örökítettem, majd az öbölben lévő parkba néztünk be. Itt a hajózás korszakait lehet végigkísérni, illetve még azt is megtudtuk, hogy régen, amikor még nem volt készen a Golden Gate, az egyetlen út észak felé az innen induló komp volt, ami ekkor hivatalosan is a 101-es út része volt, egészen 1937-ig, a híd átadásáig. A parton továbbsétálva a „Fishermans Wharf” egy részén kisebb múzeum is van, ahol pl. egy teljesen egyedi gőzzel működő motor is ki van állítva, a leírás szerint, tökéletes, működő állapotban.

Kocsifordító

A Pier 39 egy igazi gyöngyszem. Warren Simmons pilóta, miután bejárta a világot, és hazatért San Franciscoba, szerette volna megvalósítani az álmát, létrehozni egy olyan helyet, ahol a helyiek és a látogatók el tudnak keveredni egymás között. Rengeteg különböző üzlet és étterem is található itt. Többek között az egyik Bubba Gump is. De említhetném pl. a „Chocolate Heaven”-t is, ott elég durván elvesztem. Hihetetlen mennyi féle, fajta csokoládé létezik…

Pier 39, Warren Simmons álma

A városba befelé indulva a Columbus Ave-n lesétáltunk egészen a Washington streetig - itt található a Transamerica Pyramid, ami állítólag szintén híres, erről meg én nem hallottam eddig - majd lementünk egészen a Market streetig. Itt van pl. egy teljesen üres Virgin Megastore is, kicsit furcsa volt látni. Vettünk két villamosjegyet és egy japán édességet áruló üzletben babból készült édességet, majd Chinatown felé indultunk. Érdekes, de leginkább vicces, hogy azt mondják, manapság minden Kínában készül. Erre mit találunk SF-ban a kínai negyedben egy pólón? „Made in Haiti”

Kicsit bóklásztunk itt, benéztünk pár üzletbe, majd épp pár perccel zárás után oda is értünk a „Cable Car Museum”-höz. Szomorúan tudomásul véve elindultunk a kikötő irányába, majd vissza a Market streeten addig a villamosmegállóig, ahonnan a szállásunk irányába indulnak a járatok. Sikerült jó helyre felszállni, készítettem pár fotót menet közben is, majd az egyik sarkon a villamos megállt, és leszállítottak mindenkit. Mint kiderült valami műszaki hiba miatt, egy teherautóval kellett eltolni, így mi is csak a következővel tudtunk tovább utazni.

A Golden Gate

Másnap kijelentkezés után tettünk egy kört autóval is a Lombard street felé, majd kimentünk a Golden Gate-hez. A híd mellett van egy kis parkoló, néhány információs tábla, a szokásos dolgok. Közelebb, illetve rajta sétálva látja is az ember, milyen hatalmas ez a híd. Majdnem 3 km hosszú (2737m), és a víztől mért teljes magassága 227 méter. A hatalmas forgalom miatt érezni, ahogy folyamatosan remeg, szinte látni a korláton is. Mivel lassan lejárt a parkolóóránk, visszamentünk az autóhoz, majd egy tankolás után dél felé vettük az irányt.


Magyarország első amerikai autós magazinja 1998-as megszületése óta együtt fejlődik a hazai amerikai autós kultúrával.

Feladatunknak tekintjük a lehető legtöbbet megőrizni a magyarországi amerikai autózás elmúlt közel két évtizedéről.

Napló

Hozzászólások

  • Flex:

    Ez az egyik legnagyobb hazai amerikai autós felújítàs story.

  • waspos:

    Csodaszép Madárka!!!Nagy gratula hozzá!

A lap tetejére