Chevrolet Malibu, 1979 - Reloaded
A hónap autója, 2000 február
A baleset után :(
Alváz
"vényócötliter" - 300LE felett
Fényezés után
Felkerülnek az elemek
Ijesztő a munka a beltérben
Ilyen lett
B&M Quicksilver shifter
2005 Komárom - sok év után
az első találkozó
Érdekes egy országban élünk mi, ellentmondásos dolgok közt, nem is tudom miért pont az amerikai autózás lenne kivétel ez alól.
Hogy miért mondom ezt?
„Magyarországon minden van.” - hallom egyre gyakrabban, és tényleg, már-már nem is csodálkozunk, mikor feltűnik egy-egy világszerte is ritkaságnak számító autó. Ugyanakkor itt egy kupé az 1978-83-as Malibu generációból, ami Amerikában nagy tömegek hobbiautója, itthon pedig csak erről az egy működő példányról tudunk. Hallani rémhíreket egy kabriónak szétvágottról és egy másikról egy vidéki bontóban, de valószínűleg azokból sosem lesz már autó.
Az is kisebb csoda, és Malibu Tomi több évnyi kitartó munkáját dicséri, hogy most van miről írnom. 2001 őszén egy szerencsétlen balesetben az autó iszonyatosan összetört, nem maradt ép eleme, és az alváz is megsérült. Tomi karcolás nélkül szállt ki a törött autóból, megvédte a vas, már csak ezért sem hagyta veszni.
Fél évnyi kutatás után óriási mázlival sikerült egy alkatrészautót találni, így 2002 áprilisában végre elindulhatott a munka. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Malibu újjászületésének minden egyes lépését dokumentálni tudtam, első kézből tudósítok, hiszen sok barátommal együtt tevékeny résztvevője voltam a projektnek.
Az autók csavarjaira szedése után az alvázról levett és üresre csupaszított kasztni lakatolása volt napirenden, ezzel párhuzamosan készült az alvázkeret és a futómű.
A felújított futómű Energy Suspension poliuretán szilenteket kapott, 2"-os H&R ültetőrugók és Koni gátlók állították be az autó magasságát és a rugózás keménységét. Előre 1", hátra 1,5" átmérőjű kanyarstabilizátor került.
A Malibut egy izmosított 307-es V8-as mozgatja, a teljesen felújított motor kompressziója a flat top dugóknak és a síkolt hengerfejeknek köszönhetően kb. 10:1-re emelkedett, ezzel kb. 300-320 lóerőt teljesít.
Tomi választása egy nyomatékos, utcán is jól autózható vezérműtengelyre esett, a szelepeket a Crane Energizer rolleres himbákon keresztül egy Comp Cams XE 256H tengely igazítja, a gyártó 1000-5200-es fordulatszám tartományhoz ajánlja.
A 750 cfm-es Holley karburátor által porlasztott üzemanyag egy polírozott Professional Products Power+Plus Typhoon 52020-as szívósoron át jut a motorba. Ez a teknő pár centivel magasítja a motort, a nyitott légszűrő szűken ugyan, de hibátlanul elfér a gyári géptető alatt.
A gyári TH200-as váltó helyét egy TCI shift kittel áthangolt felújított TH350-es foglalta el, a B&M Quicksilver ratchet-es kar segítségével a fokozatok egy mozdulattal váltogathatók. Triptronic?! Bekaphatja! :)
A sperres hátsó híd rövidebb végáttételt kapott, az autó jobban harap, minden indulásnál elvigyorodik az ember, de autópálya tempónál megbosszulja magát a 3,42-es Richmond.
A hengerenkénti leömlők és a H átkötésű 2,5"-os duál kipufogó rendszer a Proex-es fiúk munkája. A kipufogó végei a föld felé fordulnak, a mély tónusú, jellegzetes hang menetközben és éjszaka sem zavaró. Ügyes. Így is lehet.
Az újrafényezéskor Tomi választása egy metálbordó színre esett, a friss fény, a vadonatúj hűtőrács és a hibátlan lökhárító csillogása már messziről észreveteti az autót.
Ugyan nem mutattak rosszul az alufelnik sem, de a klasszikus Chevrolet rally kerekek az eredeti, ’63-as Corvette center cap-ekkel egész más kiállást adnak a Malibunak. A bordóra szinterezett felniken Cooper Cobra gumik feszülnek, elől 235/60/15 hátul 255/60/15-ös méretben.
A beltér sem maradt érintetlen, a padlókárpittal egy alapos tisztítás csodát tett, a lógó tetőkárpitot viszont cserélni kellett. Az ülések varrásainál megfáradt bordó bőr sportos kinézetű fekete betéteket kapott. A hosszú évek során kifakult, színüket vesztett műanyag elemeket speciális festék varázsolta újjá.
A műszerfalba bekerült a gyári opcióként rendelhető fordulatszámmérő, az eredeti bordó kormánykerék egy klasszikus Grant kormánynak adta át helyét. A középkonzol mindenféle módosítás és roncsolás nélkül fogadta be az új váltókart.
Tomi a belső tér minden elemét új bolhákkal és patentokkal rögzítette, újra cserélte a kédereket, ezzel száműzte a szélzajt, csörgést, nyüszögést. A kemény futómű ellenére csendes utastérben ülve elönt a megnyugtató érzés, hogy ez az autó jól össze van rakva.
Jól és ízlésesen. Mindenki szereti saját ízlésére szabni az autóját, de nem mindegy hogyan lát hozzá. Ez a Malibu a szolíd átalakítások mellett megtartotta karakterét, nem tolakodik, nem hivalkodik, úgy alkalmazkodott a mai kor elvárásaihoz, hogy minden porcikájában klasszikus maradt. Ez, amit kevesen éreznek.
Tervek? Azok mindig vannak. Erősebb motor (nem véletlen választás a nagy karburátor), overdrive-os váltó, komolyabb hátsó híd tárcsafékekkel... De mielőtt megint szétszednéd, legalább egy kicsit had lássuk egyben, Tomi! :)
Hozzászólások
jókocsi
Jaja, Malibu jokocsi, végre megy előre-hátra! :)
Jól megy a gép! Bárcsak egyszer nekem is ilyen motorom lehetne. :)
Hát fiuk, én abban a szerencsés helyzetben vagyok hogy minden nap láthatom a suli végezte után, és gyönyörködhetek benne.
Eddig egyszer láttam a gazdájával együtt, és amikor a motort
beindította........majd kirázott a hideg:)
Az biztos gyönyörű hangja van, és gyönyörű kocsi is egyben.
Ja, és éljenek az amerikai vasak
amig ujpesten laktam szinte minden nap lattam a Gepet, csodalatos munka, igazan megerte a sok faradozas es penz ;)
Respect!
:)Gyönyörű lett a Gép!!Egy igazi korabeli klasszikus!.,naggyyon tetszik :) Ez is azt mutatja,hogy a jó munkához idő kell.!.az eredmény pedig magáért beszél:) Gratula hozzá!!.
Gyönyöru munkát végeztél.Elismerésem.Nagyon tetszik a verda.Hibátlan lett.Ez egy igazi amcsi gyönyöruség.Jó, hogy egyesek sokra becsulnek ilyen kocsit.Láttam a komáromi találkozón.Lehidaltam.Nagyon vigyázz rá!!!
Best off the KIng Evöryu borju...dejinkááábbika
N,,OH COMMEN.T Sép!
A Világnak EDDIG 8 csodája volt. Most már 1979.
Király. Jó autó jó kezekben. Volt szerencsém utazni is benne. ;)
nagyon szép az autó!
debrecenbe is van ill.volt egy ilyen kocsi és próbálkoztak a felújításával is.
Szia nagyon tetszik az autód. Én most regisztráltam magam a v8-on segítség kellene.
fasza járgány!
Nagyon tetszik! Tényleg jó lett! Már én is szeretnék egy amerikai gépet!