
7. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál, Komárom
Több mint 800 amerikai autó jelent meg augusztus első hétvégéjén Komáromban. Rengeteg külföldi jön el erre a fesztiválra kiereszteni a gőzt, soha nem látott számban lepték el az erődöt klasszikus és egészen új autóikkal.
Rémhírek ellen Több embertől is hallottam a pletykát a hétvégén, miszerint ez volt az utolsó komáromi találkozó. Kétségbeesett arcú autósok adták tovább a rémhírt, hogy az erőd várható világörökségi védettség alá helyezése lehetetlenné teszi a hasonló események rendezését. A legilletékesebbhez, Békési Robihoz fordultam a hírrel kapcsolatban, aki megnyugtatott, hogy jövőre is, és még jó ideig vár minket Komáromban. A szervezők 5 éves szerződést kötöttek a Monostori Erőd kezelőjével, akik továbbra is örömmel biztosítanak helyet az amerikai autós fesztiválnak. | |||
Sőt, beállhat a sorba egy új Mustang harmadiknak. Ezekből, meg úgy általában Mustang-ból rengeteg érkezett, az első generáció lassan népautó státuszt érdemel. Fastback-ből azért még hiányt érzékelek.
Öröm volt látni a frissen importált első generációs Monte Carlo-t, nagyon szép formának találom, csodálkozom is, hogy korábban nem hozott senki.
A Rod & Custom sátorban nyugtáztuk, hogy Coolcat és a Krazy Kutters rodja is szépen haladt a legutóbbi kiállítás óta. Kíváncsi vagyok mit mutatnak a következő szezonban.
Temérdek autó, felvonulás, rengeteg néző, nemzetközi forgatag, számtalan koncert és program, tombola sorsolás… ez Komárom. Jövőre is!
Teljesítményfotózásra kényszerítetek, úgyhogy íme közel 400 saját kép a találkozóról. Érdemes megnézni a fotóalbumokat is!
Hozzászólások
mi is kint voltunk vasárnap családostól (4 gyerkőc),több gyerek is volt ,ezért ugy gondolom a konferanszié,egy kicsit kulturáltabban,is vezethette volna a dijátadást(trágár szöveg mellőzése)az autokra voltak kiváncsiak a palánták nem az ,éjszakai eseményekre, üdv.soma.
Köszönjük a képeket Zola!
Szerintem kiraly volt....:D
Köszi a képeket, nagyon jók!!
Öröm volt viszont látni az autómat akár egy kép erejéig is :) Remélem jövőre is eltudok majd menni, és akkor már nem csak egy napra!
Kár, hogy keveset dumáltunk. Bíztam benne, hogy ilyen jó képeket fogsz csinálni mert nekem kimaradt a fényképezés.
Nagyon jó volt a tali,nekem most is bejött.
Hello! OK, nagyon jó volt a találkozó! Sok eddig még nem látott autóval.Remélem jövőre sajáttal lehetek ott! Ez a találkozó a legjobb,jövőre is kell,hogy legyen meg utána,és azután...mindíg!
Hali Zola!
Örülök, hogy végre személyesen is találkoztunk, kösz, hogy odajöttetek hozzánk, remek arc vagy! Jók a képek, és nem csak azért, mert ott bújnak köztük a mieink is. Jó viszontlátni mindenkit megint. Aztán majd jövőre ismét..
Ezt a komáromi talit egyszerűen nem lehet megunni. Fantasztikus volt, köszönet érte a szervezőknek, és persze a v8-as arcoknak, akik minél több és szebb autókat mutatnak be nekünk. Végre sikerült a felvonulást is végig kísérni egy ismerős Chryslerével. Az autók és persze megjegyezném, h a csajok is nagyon brutálak voltak:) Jövőre ugyanitt, de remélem már saját amcsi géppel. Imádlak benneteket. üdv minden v8-ast Szlovákiából!!!
EZ A TALÁLKOZÓ NAGYON KURVA JÓ VOLT. KÖSZÖNÖM ROBI!
Köszönjük gyerekek! Fantasztikus élményekben volt részünk az idén is. Jövőre ugyanitt!!!
Nagyon jó buli volt, mint mindíg... Köszönjük!
nagyon tuttkerály volt
reméljük jövőre is ilyen jó lesz
nagyon über állat atom király volt csak az a baj hogy 3 napos lehetne hosszab is.ÉLJEN AMERICA ˇISASZEGRÖLˇ
Nagyon jó volt az egész tali !!!!!!!
Köszünjük Robinak és mindenkinek !!!!!!
Szep ido volt, nem keves vasedeny, koncertek, gumifust, csajok, sor, dunapart, es a reggeli ebredes a satorban a hamisithatatlan 8 hengernyi bugyogasra... :)
JOVORE UJRA!!!
Idén már a 5 ik alkalommal voltam , évröl évre jobb bulinak tarom. Szerintem a verdák jokvoltak a csajok mégjobbak sörböl is volt dögivel igy semiböl se volt hiány . Üdv Gábor
Én most voltam előszőr és nem hittem volna hogy ez ilyen jó.Bár a Fenyőt megutáltam egy életre-annyit szólt-de jővőre valami vassal megyek.
Sziasztok!
Ahogy olvastam a többi hozzászólást valószínű, hogy én leszek az egyetlen aki egy kicsit kritizál.
A barátaimmal idén ötödjére voltunk ezen a találkozón. Meg kell, hogy mondjam nektek ez volt eddig véleményünk szerint az egyik "leggyengébb". Félreértés ne essék, évről-évre egyre több, szép és különleges autó érkezik Komáromba, de valami mégis más volt az idén:
Ha visszaemlékezünk az elmúlt évekre, eszünkbe juthat, hogy tavaly sokkal többen égettek gumit és sokkal többen vettek részt a hangnyomásversenyen.....
A szervezőknek idén szabályosan könyörögni kellet azért, hogy valaki "másszon" már fel a pályára gumit füstölni. Ha az a valaki nagy kegyesen feljött, lenyomatta magáról a gumit, és utánna nagypofával integetett ki az ablakon ( vagy a 15 éves gyereke), hogy a miért nem tapsol a közönség.
A taps sokszor azért maradt el, mert nem csináltak elég hangulatot hozzá. Emlékszem tavaly szakadt az eső és volt, hogy három-négy autó forgott a pályán és az emberek tomboltak a szakadó eső ellenére is, mert tetszett nekik a műsor.
Az igaz, hogy idén, este a koncert közben, programon kívül ez a program is megvolt, és annyian álltak a pálya mellett majdnem mint nappal, de aki gyerekkel vagy családdal volt, nem biztos, hogy meg tudta várni az este 22-23 órát.
Valószínű, hogy ezek a srácok maguktól jönnek fel a pályára és reccsentik le a gumit, de ha lehet akkor úgy csinálják, hogy annak a több száz vagy több ezer embernek ne kelljen csalódnia abban, hogy a szervező kiabál a mikrofonba az autós kollega után, hogy jöjjön vissza füstölni és kifizetik a gumit...
A hangnyomásméréssel kapcsolatban az elmúlt évekhez képest sokkal-sokkal kevesebben "nyomták neki". Ezt a program vasárnap délelőttről most átkerült szombat délutánra. Nem vagyok benne biztos, de valószínű, hogy a két kezemen meg tudom számolni, hogy hány autó volt fent a pályán "megreccsenteni" a gépet. Itt is a tavalyi évhez képest lényegesen kevesebben voltak megmutatni, hogy mit tud a gépük és sok ember véleménye szerint (akikkel beszéltem) mintha egy kicsit el lett volna sietve ez a része a programnak.
Fenyő Miki (akit nem láttunk, mert a pálya mellet pislogtunk) után nem tudom voltak-e táncos lányok a szinpadom, mert a pálya mellet pislogtunk. :)
A szervezők biztos tesznek majd ennek érdekében. Hozzáteszem szerintem nagyon jó arcok, tetszett a szöveg a stílus........
Ezek mellet vitathatatlan, hogy a hangulat nagyon király volt, nagyon szép és különleges autók voltak, mi is jól éreztük magunkat!!
Még egy apró momentum: a parkolóban vágjátok le a 60 cm -es parlagfüvet, mert aki allergiás kibaszott szarul érezte magát egész nap :)
állati jó az egész banzáj csak hiányik a 69-es charger
LEGJOB BULI A VILÁGON IT MINDEN VAN ADREALIN KOCSIHEGYEK JA MEG BELEVALO CSAJOK.
HI!
Sajnos azt kell mondanom hogy Yakenak igaza van.
És még tennék is hozzá. Igaz hogy én csak pár éve járok ki de most tényleg gyengébb volt. A felvonulás azzal kezdődött hogy alig kiértünk a várból (már aki kiért) már is beállt a sor. Jó fél órát biztos kellett várni arra hogy elkezdődhessen a felvonulás.Ezek után nem csoda hogy pár kocsi megadta magát a kánikulába. Gondolom ez nem a szervezőség hibája, joval inkább a fakabátoké. Mintha nem tudnák hogy déltől felvonulás, és nem egytől. Szerintem az éjjeli gumiégetés ért a legtöbbet aznap. A sátorban meg nem maradtál le semmiről. Ami meg külön kiritikát érdemel az az hogy ilyen rendezvényt erotic show nélkül nem lehet zárni.
A találkozó ettől függetlenül király volt, most is jól éreztem magam és a 8.-on is ott leszek.Remélem ti is!