Ezt venném ma: 1972-es Chrysler Newport

Ehhez a vágyhoz is konkrét autót, sőt helyszínt is tudok kapcsolni. Nem egyedül voltam, akit rabul ejtett Dunaújvárosban ennek az autónak az ikertestvére. A 2000-es ACCH találkozón az első (és a soron következő nyolc) fényképet arról az autóról lőttem. Akkor még kék színben, dísztárcsák nélkül.

Azóta csorog a nyálam arra a fél autót kitevő, ki tudja milyen hosszú hátsó sárvédő elemre. Egyébként is gyengém a Chrysler fuselage érájának formatervezése, nem tudnék egyetlen autót kiemelni az öt éves sorból. Fordítva inkább: nagyon kevés, amire azt mondanám, hogy ez most nem sikerült annyira jól.

A már említett hátsó sárvédőn kívül a lökhárítót és hűtőrácsot egyesítő króm orr, a vaskos C oszlop, az autót lezáró hátsó lökhárítóba ékelődő, két ívelt lámpa, és az irdatlan széles műszerfal az, ami megfog az autóban. Hetvenes évek csúcsra járatva!

Az autó Kanadában van, ez talán a licitálókat is megszűri. Egyelőre 7900 dolláron áll:
http://www.ebay.com/itm/331507277865

Magyarország első amerikai autós magazinja 1998-as megszületése óta együtt fejlődik a hazai amerikai autós kultúrával.

Feladatunknak tekintjük a lehető legtöbbet megőrizni a magyarországi amerikai autózás elmúlt közel két évtizedéről.

Napló

Hozzászólások

  • euromaci:

    Gratulálok! Ez komoly projekt, jó képekkel, leírással!

  • ARAB:

    1988 03 14 a gyártás

A lap tetejére