v8cars.hu | Veterán minősítés II.

Veterán minősítés II.


Fontosak az azonosítók - motorszám


Az alvázszám dokumentálása


Szúrós szemek az aknában


Eldorado vizsga előtt


Veterán belső


Eredeti motortér


Átment


Siker


Amikor nem gond a matt fény :)

Ismét ellátogattuk egy veterán minősítésre, hogy ismereteinket bővítsük a témával kapcsolatban. Miután megtudták jövetelünk célját, szívesen fogadtak, mivel - mint mondták - nekik is érdekük hogy a veteránvizsgával kapcsolatos félreértéseket eloszlassuk.

Megbizonyosodtunk arról, hogy a jármű azonosítói a legfontosabbak a vizsgán, hiszen a veteránvizsga egyben eredetvizsga is. Lényeges, hogy az azonosítók meglétéről (vagy nemlétéről), a fellelés helyéről érdemes a tulajdonosnak még a vizsga előtt tájékozódnia, dokumentációval készülnie, mivel - bár megtesznek minden tőlük telhetőt - a vizsgáztatóktól érthető módon nem várható el hogy több tízezer autótípusból mind felkészültek legyenek.

Elmondható tehát, hogy a veteránvizsgára nem csak az autó, hanem a tulajdonos is felkészülten kell érkezzen, hisz ha meg is vannak az azonosító számok, de nem sikerül azokat fellelni, akkor később újra kell próbálkozni, mert az autó nem kap táblácskát.

Bizonyított eredetű autó esetében természetesen vannak megoldások akkor is, ha a motorszám vagy egyéb azonosító jel korából adódóan, vagy más okból sérült. Pl. motorkódot adnak ki, vagy ilyen megoldás még az előző cikkben említett közjegyző előtt tett nyilatkozat.

Az autó állapotának felmérésénél a korhűség és az esztétikai állapot egyaránt számít, így egy eredeti de csupa rozsda autó lehet, hogy nem kap táblát, míg egy eredetiségben hibapontokat szerző, de szép állapotú autó igen.

Persze, ha egy autón újra van kárpitozva a belsőtér, az nem kizáró ok, de ha nem odaillő anyagokkal végezték a munkát, akkor pontlevonás jár érte, ha pedig egyáltalán nem korhű, az akár kizáró ok is lehet. (pl. többszínű csíkos szövetkárpit olyan autóban, amit csak egyszínű gombvarrásos bőrrel gyártottak) Mindezek mellett nagyon fontos az első benyomás is, hogy a jármű jó esztétikai állapotban érkezzen a vizsgasorra.

Ha egy autó eredeti állapotú, nem rozsdás, nem ütött kopott, de látszanak rajta a használat nyomai, az átmehet, egy két olajcsepp, vagy enyhe korrózió a futóművön, illetve az alvázon szintén nem kizáró ok, maximum pontlevonással jár. A MAVAMSZ honlapján (www.mavamsz.hu) éppen a napokban jelent meg egy cikk egy korrozió miatt kizárt autó képeivel. Az autó főbb részeinek (karosszéria, motor, motortér, belsőtér), illik tiszta, jól karbantartott állapotot tükrözniük, de azt hiszem minimum ennyit mindenki megtehet, ha veteránvizsgára szeretné vinni a járművét.

Érkezésünkkor egy Jaguar sok hibapontot gyűjtött, végül éppencsak, de megkapta a minősítő táblácskát. Az autó eredeti volt, de a motortere rozsdás és elhanyagolt, egy-két utólag betoldott kábellel, szigetelőszalaggal, és az alján és futóművén is sok apró hiba volt.

Mindezek ellenére nem buktatták meg, de mivel ezek a hibák mind-mind pontlevonással járnak, ez már határeset volt. A tulaj sok autót vitt már vizsgára, így azt hiszem hihető, hogy első útja a restauráló műhelybe vezet. De nem érdemes erre bazírozni, az esetek többségében az elhanyagolt autók megbuknak.

Mi a teendő a vizsga napján?

A jogszabály előírja a tulajdonos jelenlétét a veteránvizsgán, de általánosságban nem probléma, ha megbízott viszi a járművet. A megbízott mindenképp olyan legyen, aki ismeri a típust, és hozzá tud szólni a témához, nehogy emiatt legyen sikertelen a vizsga (lásd azonosítószámok helyének ismerete).

Az autóval le kell parkolni, és az irodában ki kell tölteni a papírokat. Ezek megtalálhatók a MAVAMSZ honlapján: muzeális minősítés, letölthető dokumentumok.

Szükség lesz az egyes- és a négyes számú mellékletre ezeket előre kitöltve időt spórolhatunk. (Tipp: a két papír betűre ugyanaz, de a 4. sz. nem letölthető. Szerkeszd át az egyest négyesre és nyomtasd ki újra, majd töltsd ki.).

Sikeres vizsga után az autó megkapja a minősítő táblácskát, melyet általában a motortérben helyeznek el, majd a pénztárhoz kell fáradni és befizetni a 20 ezer Forintos vizsgadíjat. Ezután hosszú, idegtépő várakozás következik, minimum két hét, amíg kipostázzák a papírokat.

Amint az autó eredeti okmányai megérkeznek, első utad az okmányirodába vezessen, és kérd ki a származásigazolást. Ez is sok idő lesz, mire az autó ideér talán meg is kaphatod. Ára kb. 20 ezer Forint.

Első forgalomba helyezés esetén (magyarul a frissen importált autóknál) a járművet mindenképpen be kell mutatni a KFF vizsgabázisán, függetlenül attól, hogy a vámot már megfizetted, és a muzeális vizsgán is túl vagy. Ezt az országban egyetlen helyen, és hetente egyetlen napon, Szigetszentmiklóson, csak csütörtökön teheted meg. (Szigetszentmiklós, Leshegyi dűlő 0192/34) Ára 20 ezer Forint.

Szigetszentmiklóson megtudtuk azt is, hogy a jármű tulajdonosváltásait folyamatában végig kell követni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kinti vételtől számítva addig a pontig, amíg te megveszed az autót, mindenről számlát, vagy adásvételi szerződést kell felmutatni.

Így néz ki egy viszonylag bonyolult esetben a kocsi életútja:
- Amerikai tulajdonos - amerikai szállító, kereskedő között létrejött adás-vételi szerződés. Jó esetben ezt bevezetik az amerikai title-re, ha nem, mindenképp kell a szerződés
- Amerikai szállító, kereskedő - magyar szállító, kereskedő között létrejött adás-vételi szerződés, vagy számla
- Magyar szállító, kereskedő - magyar tulajdonos között létrejött adás-vételi szerződés, vagy számla


Óriási kavarodás alakult ki a vám előminősítő papír körül, mint utóbb kiderült, egy rossz elnevezésnek köszönhetően. Arról van ugyanis szó, hogy létezik a MAVAMSZ oldalán egy "Előminősítő igazolás VÁM eljárást megelőző vizsgálathoz". Erre a papírra nincs szükség! Ezt kiváltja egy sikeres veteránvizsga, melynek kipostázott papírjával lehet a későbbi ügyeket intézni. A probléma abból adódik, hogy a KFF-nek hasonló elnevezésű nyomtatványai vannak, melyeknek a vámhoz valójában semmi köze sincs: "Kérelem gépjármű vámelőzetes vizsgálatához", "Kérelem az egyes használt és sérült gépjárművek vámkezeléséhez"

Ezeket kitöltve, befizetve a 20 ezer Forintos díjat megkapod az egyedi forgalomba helyezési engedélyt (piros index, szimmetrikus lámpa, stb.). Fontos, hogy működőképes autóval kell érkezni, és szükség lesz a veterános kiskönyv bemutatására is. Tehát ide csak akkor kell menni, ha már a veterános papírokat megkaptad.

Ezután jöhet a műszaki vizsga, ahol műszaki adatlapra vizsgáztatják a járművet. Ha ez is megvan, irány az okmányiroda.

Azt javaslom minden papírról csináljatok legalább két fénymásolatot. Bárhova mentek ügyintézni, mindig az összes papírt vigyétek magatokkal, eredetit és fénymásoltat is, így nem érhet meglepetés. Inkább legyen egy dossziéval több nálad, mint hogy egy papír hiánya miatt újabb hetet kelljen eltölteni tétlen várakozással.

Pontokba szedve a sorrend friss import esetén:
- Az autó papírjai megérkeznek, okmányiroda, származásigazolás, 20.000.-
- Konténernyitás
- Restaurálás
- Muzeális minősítés, 20.000.- , majd hosszú várakozás
- Szigetszentmiklós, egyedi forgalomba helyezesi kérelem, 20.000.-
- Műszaki vizsga, 20.000.- (Csak a lakóhely szerint illetékes KPM vizsgabázisnál!)
- Okmányiroda, 30.000.- (OT rendszám igénylés)
- Fodrász, hajbeültetés 160.000.-


Magyarország első amerikai autós magazinja 1998-as megszületése óta együtt fejlődik a hazai amerikai autós kultúrával.

Feladatunknak tekintjük a lehető legtöbbet megőrizni a magyarországi amerikai autózás elmúlt közel két évtizedéről.

Napló

Hozzászólások

  • kissis:

    Gratulálok! Szép autó! Szép munka!

  • bexxter:

    !kép=comments/2024-03/6605736d6a2dd.jpg

A lap tetejére