Power Big Meet 2015, Vasteras

2015. július 9. Zola Események 7 7

Ha az amúgy csendes éjszakában is V8 bugyogást vélsz felfedezni, ezzel párhuzamosan Rock & Roll zene foszlányokat hallucinálsz, fáradtságodban elbambulsz, miközben úgy érzed, abba az irányba mozog a háttér, amerre pár órával korábban vagy ezer autót néztél elvonulni, akkor biztosan megkaptad a dózist a vasterasi Big Meeten. Mi megkaptuk.

Szerda délután tett le a repülőgép a „Stockholm” - Skavsta reptéren, ami nem csak Stockholmtól, Vasterastól is több mint 100km-re fekszik. Egy fél órával később már a bérautóban, egy lelketlen econoboxban ültünk, és a szomszédos Nyköping felé tartottunk, hogy ott várjuk ki útitársaink, Oldsman és Yellopages érkezését.

Nyköping

Az hamar kiderült, hogy ez a várakozás nem lesz unalmas, egyrészt szép a város a kikötőjével, másrészt nem győztük a fejünket kapkodni, lépten-nyomon amerikai autókba botlottunk. Úgy sejtettem, hogy ez már Vasteras előszele, de az csak már a fiúkkal kiegészülve derült ki, hogy itt egy helyi találkozóba csöppentünk. Ekkor születtek a sidepipe bejegyzések: Üdvözlet Svédországból!, Itt baj lesz! :) és Ez volt Nyköpingben. (ez utóbbi egy galéria több mint száz képpel, érdemes megnézni, ha még nem láttad)

Jó egy órás útra voltunk még a szállásunktól, így nem akartunk nagyon elmerülni a forgatagban, de nem volt menekülés. „Csak még azt nézzük meg!”, „Oda még kukkantsunk be!”, stb… Bolyongtunk a kikötőben, a fák alatt a part mentén, és csak nem akart vége szakadni a különleges, minőségi autók sorainak.

Nyköpingből ezzel távoztam volna

Üvegtetős Fordot, becsületes nevén Ford Fairlane Crown Victoria Skylinert sem lát az ember minden nap, na itt kettőt is. Pedig mindössze 2600 példány készült a modell két éves életútja során. Ha nem is szépségével, ritkaságával mindenképp kiemelkedett a sorból egy Nash Rambler Cross Country, a márka négyajtós kombija.

Hotrodok, hökkent orrú 1939-es Buick, egy Dodge Li’l Red Express Truck, két Hudson, pár El Camino és Ranchero, egy öreg Jeep Willys Wagon (mint a Dirt Every Day LS konverziójában)… Simán el lehetett volna tölteni itt egy egész napot úgy, hogy fel sem tűnik az embernek. Főleg, hogy az itthon megszokottnál most másfél órával később megy le a nap. Este nyolc volt, mikor újra autóba ültünk, irány az Acélváros!

Eskilstuna

A szállásunk az ipari forradalom idején megerősödő Eskilstunában volt, nem máshol, mint a Volvo nehézgép üzletágának elődjét adó Munktell gyár hotellé és múzeummá alakított épületében. A hatvanezres lélekszámú települést a mai napig áthatja az ipari múlt, így nem is csoda, hogy a lakosok érdeklődnek a gépek és - ami nekünk fontosabb - az autók iránt.

Ennek a városnak is van saját amerikai autós klubja és találkozója. Gyakran láttunk nagyvasakat a környéken, udvarokon, emeletes házak parkolójában. Esténként kiültünk pár doboz sörrel az üzem működtetéséhez tóvá duzzasztott folyó menti körforgalomba, és figyeltük a mozgást. Persze nem csak a helyieket láttuk, más Big Meet résztvevő is választotta ezt a települést, sőt, ugyanezt a szállodát pihenésre.

Eskilstuna körforgalom

Mivel a szobánk a bejárat fölött volt, azzal is képben voltunk, hogy ki mikor, mivel érkezik. Egy-egy öblös motorhang hallatán teljesen természetesek voltak az ilyen párbeszédek, hogy:
- Ez mi volt?
- Semmi, csak az ’58-as Chevy kombi a sarokról.

Már itt kezdtük érezni, hogy jobb lett volna amerikai autóval jönni, hogy ne mi legyünk az egér a Marson, de a későbbiekben ez csak fokozódott.

Vasteras

Egy nap stockholmi városnézés után a pénteki fő napot és a szombati „levezetést” céloztuk meg Vasterasban. A két nap eseményei együtt kavarognak bennem, úgyhogy itt sem fogok időrendben haladni.

Gyönyörű tájakon, vizeken át, fenyvesekkel körülzárt utakon, vörösre és zöldre festett faházak között vezetett az utunk a városig. Bérelt offunkkal a látogató parkolóba próbáltunk eljutni, de így is fél órát araszoltunk az amerikai autókból álló dugóban. Egér a Marson 2.

Amint elértük a bejáratot, minden flottul ment: parkolás, fizetés, karszalag, találkozó kitűző, és bent is voltunk vágyaink helyszínén. Aztán egy perccel később már elveszve álltunk az autók között, az egyik lábam balra, egy ’33-as Ford felé, másik jobbra, egy BP mintás ’6x Suburban irányába indult volna.

Egyszer már átéltem ezt, de a kínálat másodjára is sokkoló, befogadhatatlan. Sok a személyautó, de kevés a pickup, busz, panel. Az embert óhatatlanul megtéveszti, ha csak azt figyeli, amire épp ki van hegyezve, ezért megkíséreltem objektíven felmérni a terepet. Úgy láttam, hogy az autók zöme kb. fele-fele arányban az ötvenes és hatvanas évekből származik, a maradék szintén fele-fele arányban ennél idősebb illetve fiatalabb.

Egy fasza busz

Szubjektíven nézve tele van ’59-64 Chevyvel. :) Viccen kívül, rengeteg Impala, Bel Air és Biscayne jelent meg ebből az érából. A szép fényezés opcionális, az ajtók száma nem mérvadó, de az ültetés és egy garnitúra szép kerék kötelező. Még előny is a négy ajtó, könnyebben mozognak ki-be a haverok. Nagyon tetszettek ezek a sallangmentes cruiserek, még irigykedtem is egy kicsit Pére. :)

Az ültetés kötelező

Többször merült fel a csapatban a kérdés, hogy ha lehetne választani egy autót, egyetlen egyet a találkozóról, kinek melyik lenne az. A válasz persze félóránként változott, de most, hogy leülepedtek bennem a látottak, azt mondom, hogy én egy 1961-es Impalával jöttem volna haza.

Kevésbé népszerű, átmeneti évjárat a ’61-es, de a buboréktető, az autót körbe ölelő íves díszítés, az egyedi hátsó kívánatossá teszi. A konkrét példány patinás kinézete, megkopott zöld fényezése, és a vödör felnikre ültetett határozott vonalú kasznija csak ráerősített erre. Egyedül a vonóhorog lógott ki a képből.

A hétvége autója ez volt nekem

Erős mezőnyben lett befutó ez az autó nálam. Eleve ott volt a rengeteg ’59-es, de idén nem találkoztam olyannal, ami fel tudta volna venni a versenyt ezzel az Impalával. Persze voltak esélyesek, pl. egy Chrysler Hurst 300, a nagy tepsi, ami az évtized első évében definiálta azt, amiről számomra a hetvenes évek szólt. Alig 500 darab készült ebből az autóból, nem egy gyakori látvány.

Chrysler Hurst 300, a hetvenes évek esszenciája számomra

Belebotlottunk két Gremlinbe is, ami ugyan nagy vágyam, de - tegyük helyre a dolgokat - itt nem tudott labdába rúgni. Az egyik a farmer belsős Levi’s modell volt, mókás, az autó formájára hajazó háromszög sátorral a tetején.

Gremlin a mókás tetősátorral

Új felfedezésem az 1955-56-os Chrysler kupék gyönyörű tetővonala. Nem figyeltem fel korábban erre a C oszlopra, most volt alkalmam több ízben is megcsodálni.

A legszebb, legérdekesebb autók a bemutatótér közelében bukkantak fel. Könnybe lábadt a szemem, annyira gyönyörű ’71-es Chevelle SS várakozott a bemutatóra. Gyári állapot, piros csíkos gumik, semmi giccs. A sorban pár custom, néhány lowrider, egy COE, egy patent Cuda, egy vadi új Mustang és valami furcsa Coronet.

Chevelle időkapszula 1971-ből

Ez utóbbit nem tudtam hová tenni. Nem tetszett sem a színe, sem a krómmentesített stílusa, sem a hátuljába épített diffúzorok, de valami ezeken kívül sem stimmelt rajta, muszáj volt közelebbről megnézni. Először a modern belsőtér tűnt fel, aztán a motortérben a modern Hemi, de az igazi turpisságot a torony árulta el. Halló, itt betettek egy komplett Chargert az 1968-as Coronet alá! A két autó tengelytáv különbségét valahol a kasznin csalták el, talán ezt érezte a tudat alatti.

Valami nem stimmel ezzel az autóval

Épp egy 1959-es Impala drag autó állt bemutatás alatt a széksorok közti placcon. Bukócső, kitámasztó kerék, az egyben billenő front clip alatt egy Shafiroff 632-es, azaz több mint tíz literes, 945 lóerőre hirdetett crate motor…

Nem messze innen kaptak helyet a márkaklubok. Más körülmények között elidőzne az ember a sok hasonló autó között az apró változásokat figyelve, de itt ezt már nem veszi be az agy. Cadillac, Oldsmobile klub, arrébb Corvettek, Camarok, Firebirdök, Mustangok generációnként külön sorokban. Sok.

Mustangok generációnként külön sorokban

Ilyen mennyiségű autó közül a ritkasággal vagy az egyediséggel lehet kilógni. Akad olyan, aki aztán ezt túltolja, de a nagy többség ízléses, és igényes autókkal jelent meg. Persze képtelenség mindet felsorolni. Hopp, egy Willys kupé! Na, végre buszok, és milyen faszák! De fura az a Chrysler... jaaa, mert ez egy DeSoto! Jé, egy International pickup, az meg egy mentő! Nézd már, erre a Dodge pickupra nem egy személyautó oldalát tették fel? Azok meg felspanifereztek egy fa teraszt a busz tetejére?!

Az árusok végeláthatatlan során temérdek mennyiségű alkatrész, felnik, dísztárcsák, karosszéria elemek, lámpák, karburátorok, könyvek, patentek, csavarok, NOS mütyűrök és utángyártott alkatrészek. Tudja az ember, hogy léteznek ezek a dolgok, de egész más szembesülni például az évjáratonként felsorakoztatott vadi új hátsólámpa búrákkal.

Alkatrészek

A kínálat másik fele a „gagyisok”, és itt-ott egy kajás sátor is helyett kapott. Ez utóbbi furcsa volt, az egyiknél csak hotdog, a másiknál csak hamburger, cserébe viszont jó tempóban haladt a kiszolgálás. Az árak kerek összegre tervezve, minden üdítő ugyanannyiba került, így magadnak vehetted el a pultról, és kaja ízesítése is rád volt bízva. !bostongurka :)

Alkoholt nem lehetett kapni a területen. Szigorú a svéd szabályozás, 3,5%-os alkoholtartalom fölötti italt csak az állami piabolt, a systembolaget kínál, de az ezt kijátszó 2,8%-os sörök és gyenge ciderek sem tűntek fel egyik pulton sem. Persze behozni lehetett, így kialakult egy hangos, majd a nap folyamán folyamatosan csendesülő, lónyálaktól (és ki tudja mitől) bódult kisebbség.

Külön stílus ez a raggare kultúra, porba ültetett, ütött-kopott, horpadt, rozsdás, toldozott-foldozott, (de rendszámos!) folyamatosan pusztuló sörkocsikon rockzenére keringenek megállás nélkül. Jópofa ez, de húzódik valahol egy határ, ami után az autó már csak egy belét húzó amorf torzóvá válik. A rombolást látni fáj, és komolyan elszontyolodtam, mikor a szemem láttára horpasztották be egy ’59-es Chevy tetejét rajta ugrálva. Talán nem is az autót sajnáltam, inkább az ott érzett kelet-európai nyomorúságunk keserített el.

A lejtő alja, amikor az autó már csak egy belét húzó amorf torzó

A helyszínt este hatig mindenkinek el kell hagynia, de az élet nem áll meg. Amúgy is egész nap nagy a mozgás a városban, de ekkor indul az igazi vonulás. Letelepedtünk az egyik kijárathoz, és kényelmesen néztük, ahogy autók százai haladtak el előttünk. A település fő körútja le van zárva a hivatalos felvonulás idejére, az egyik oldal egyirányúsítva.

Útmutatást kértünk a helyiektől, hogy amerikai autó nélkül mik az esélyeink a központba jutásra (Egér a Marson 3.), aztán mi is felkerekedtünk, a nem egyirányú részen szembe a vonulókkal, hogy autónkat valahol hátrahagyva gyalog vessük bele magunkat a tömegbe.

Talán ez a legnagyobb sokk. Mert egy találkozóra kijelölt területen számítasz rá, hogy itt bizony autók lesznek, de amikor bemész egy városba, és ameddig a szem ellát, amerikai autókat látsz, amerikai autókkal vannak tele az útszéli parkolók, és ha elbambulsz, amerikai autó üt el az út szélén, az más.

Nagyvasak mindenhol

Komoly kihívás ez az egész településnek, nem csak a szervezőknek, a lakosságnak is. De le a kalappal a levezénylés előtt. A helyiek is az utcákon, kempingszékkel, gömbgrillel a járda szélén, rendőr, mentő, tréleres készenlétben. Az előzményeket nem láttam, de a rendőrök nyugodt határozottsággal a közönség elismerő tapsolása közepette szedtek ki két problémás alakot a tömegből.

Volt még egy kötelező helyszín, Vasteras szélén egy bevásárlóközpont területén jelölték ki a „Burnout legal zone”-t. Az odavezető út a felvonulási szakasz része volt, így nem volt mit tenni, beálltunk a sorba a nagyvasak közé, és a külváros felé vettük az irányt. Egér a Marson 4.

Erre megint nem számítottunk! A parkoló tele, és még mindig vannak olyan autók, amikkel nem találkoztunk. A helyszín közepén betonlapokkal jelölték ki a nagy tömegtől szinte megközelíthetetlen hivatalos gumifüst helyszínt, de a mindenfelé látható guminyomok egyéni akciókról is árulkodtak. Épp egy fura turbódízel hotrod produkcióját kaptam el. Reggelig el lehetett volna múlatni itt az időt, de nem volt bennünk több erő, éjfél körül hazaindultunk, hogy másnap újra magunkba szívjuk a hangulatot.

Éjszakai élet a külvárosban

Összegzésképp

Kíváncsi lennék, mi a helyi megítélése ennek a találkozónak. Mindenkinek kötelező program, vagy vannak olyanok, akiknek már túl sok, túl nagy, túl sok a hülye? Túlnőtte magát? Elüzletiesedett?

Úgy tűnt, mindenki elfér a másiktól, az egyik csapat piknikezett, a másik az autója árnyékába húzódva hűsölt, a harmadik egy pillanatra sem állt meg. Biztosan más a hangulat, mint a 37 évvel ezelőtti induláskor volt, de sok autón látni évtizedekre visszamenően a találkozókitűzőket, rengeteg a visszajáró résztvevő. Még a legelső kupát nyert autó is a helyszínen volt.

Még egy fontos kérdés maradt: mi jöhet ezután? Felvillanyozza-e az embert még valami egy ilyen dózis után? Talán a hotrodok és egyéb épített autók irányába lehetne nyitni, ahogy a chimay-i találkozón teszik. Kisebb létszám mellett elidőzni az egyedi megoldások láttán. De most azt hiszem, kell egy kis kihagyás.

Kis csapatunk megpihen

Köszönöm mindenkinek, aki segített abban, hogy gazdagabb legyek ezzel a hatalmas élménnyel! Több-kevesebb sikerrel próbáltam a helyszínről is tudósítani, hogy azonnal küldjek haza egy kicsit a hangulatból, és remélem ez a beszámoló pár percre elrepítette az olvasót a skandináv mennyországba.