v8cars.hu | 26. American Live, Oensingen, 2008

26. American Live, Oensingen, 2008

Idén is megtettük azt a 2000 km-t, amit ez a Zürich melletti találkozó jelentett. Végre nem „csak” a gyalogosoknak fenntartott kapun mehettünk be, hanem az 1974 előtt gyártott járművek között araszolhattunk be.

Közel fél óra volt a bejutás. A belépő becsület kasszás volt minden résztvevőnek, látogatónak. Tematikusan megtervezett helyre irányítottak minket, ahol leparkolhattunk a többi izomautó közé. Nekünk még a füvön jutott hely, ahol jól mutatott a sok Challenger egy sorban.

Sokan nézték a magyar rendszámot! Ahogy leparkoltunk, már jöttek is a márkatársak érdeklődni. A csapatunk egy része már tudta mire számíthat az előző találkozóból kiindulva, de a többiek szinte sokkot kaptak a tömeg láttán.

Délelőtt 10-re értünk oda, de akkorra már több ezres tömeg nézelődött a szebbnél szebb autók között. Pontos számot nem tudtunk meg, hogy mennyien lehettek a találkozón, a honlapjukon kb. 2500 autóról és 30.000 látogatóról írnak.

Az biztos, hogy hely nem sok maradt a kijelölt területen. Minden talpalatnyi helyet megtöltöttek az igényesen restaurált izomautókkal vagy éppen patinásan csillogó 50-es évekbeli cirkálókkal. Volt, aki le sem tudott parkolni.

Már nem is sajnáltuk, mert egyszerűen nem bírtuk rendesen bejárni az egész találkozót. Úgy szaladtunk el a könyvekben látható különlegességek mellett, hogy csak fotóztunk és gyerünk tovább. Némelyik láttán itthon nem tudtam volna szabadulni tőle.

Közben persze a sörsátorban mentek a koncertek. Itt végre olyan volt a hangulat, mint egy itthoni nagy találkozón. Az autók között már más volt a helyzet: katonás rendben leparkolva, sehol egy szék vagy ne adj Isten egy grillsütő. Viszont senki nem tapogatta az autókat és ügyeltek, hogy ne mászkáljanak bele a képbe, amikor fotózol.

A kijutás sem volt egyszerű, sokan a kijáratnál várakoztak és így próbáltak minden résztvevőről egy pár képet csinálni. A tömegből is sokan mutogattak a H betű láttán. Két sört szorongató srác erős akcentussal kiabálta, hogy „Egészségedre!”. Ennek nagyon megörültünk, és egy kis gumifüsttel meg is köszöntük. Ez nagyon tetszett a tömegnek, kérték is a ráadást. Szerencsére Misi nem okozott nekik csalódást. Csak úgy villogtak a vakuk!

Amit tudtunk, megnéztünk, de jönni kell jövőre is! Remélem legközelebb nem csak egy autó lesz kint magyar rendszámmal.


Magyarország első amerikai autós magazinja 1998-as megszületése óta együtt fejlődik a hazai amerikai autós kultúrával.

Feladatunknak tekintjük a lehető legtöbbet megőrizni a magyarországi amerikai autózás elmúlt közel két évtizedéről.

Napló

Hozzászólások

A lap tetejére