v8cars.hu | Oldsmobile Cutlass Salon, 1975

Oldsmobile Cutlass Salon, 1975

Ezt is megéltük! A V8 hasábjain végre a saját autómat mutathatom be. Igen, kicsit több mint két hónapja én is egy amerikai autó kormánya mögül pislogok a nagyvilágba. A vas pedig nem más, mint egy 1975-ös Oldsmobile Cutlass Salon. Még 1998 tavaszán néztem ki magamnak, és most végre sikerült megszerezni.

Itthon ritka madár a 73-77 közötti szériából származó Cutlass, úgy tudom, az enyém az egyetlen hazai darab. Pedig 1975-ben több mint 39 ezer kétajtós, és közel hatezer négyajtós Salon készült, nem beszélve a ’75-ös Cutlass további 278 ezer egyéb modelljéről.

Az Oldsmobile a Cutlass Salon életre hívásával a Pontiac Grand Amnek kívánt konkurenciát teremteni. A gyár célja egy vérbeli amerikai stílusú sportos szedán piacra dobása volt, melytől a luxus és az elegancia sem áll távol. Sajnos az autó nem lett túl népszerű, de a Salon név még évek múltán is feltűnt egy-egy Olds jelzőjeként.

A Salon 4.641 dolláros ára közel ezer dollárral volt magasabb az alapkivitelnél. És ha a kor embere talált is magának más kocsit, az én szívemet ez a gép ejtette rabul. Imádom a formáját, az első lökhárítótól a hátsóig folytatódó középen megszakadó ívet, a hajlított hátsó szélvédőt, a hatalmas motorháztetőt.

Egy-két hiányosságtól eltekintve az autó komplett. Szerencsére a világítás átalakítását is sikerült esztétikusan megoldani. Az eredetileg teljesen piros hátsó fehér lámpabúrák darabjaival lett átalakítva. Most a fehér index mögött borostyánszínű izzók villognak.

Az eredeti Olds felniken elöl 225/70/15-ös, hátul pedig 255/60/15-ös gumik feszítenek. Természetesen a gyári méret ezeknél kisebb volt, de így jobban mutat a gép.

Salon. Az elnevezés igazán a beltérbe nézve lesz érthető. Az osztott üléseken és a padlóváltón túl elektromos ablakok, minden irányba elektromosan mozgatható vezetőülés, központi zár, klíma, belülről állítható tükrök, dönthető kormány és extra kárpitozás jutott az autóba.

A zöld belső talán kicsit furcsán mutat a fehér fényezés mellett, de érthető, hisz az Olds eredetileg metálzöld (Forest Green) volt. A kontrasztot még jobban kihangsúlyozva a belső világítás izzóit zöld színűekre cseréletem. Az éjszakai hatás leírhatatlan!

Az eredeti 170 lóerős 5.7-es Olds motor az évek során valahol elkopott, helyét egy fiatalabb, kékre fújt 5 literes Chevy V8-as vette át, természetesen automata váltóval. Egyébként 1975 volt az első év, amikor a Cutlasst sorhatos motorral is meg lehetett rendelni.

Hogyan tovább? Terveim szerint jövő télen az autót darabokra szedem, és apránként felújítom. A lelkesedés megvan, már csak a pénz hiányzik hozzá... :)


Magyarország első amerikai autós magazinja 1998-as megszületése óta együtt fejlődik a hazai amerikai autós kultúrával.

Feladatunknak tekintjük a lehető legtöbbet megőrizni a magyarországi amerikai autózás elmúlt közel két évtizedéről.

Napló

Hozzászólások

  • golya32:

    2021.04.01.-én eladásra került.

  • golya32:

    !kép=comments/2021-04/606c07b470c79.jpg

A lap tetejére