Kaliforniai Vakáció

Tíz óra fárasztó utazás után érkeztünk meg a londoni járattal Los Angelesbe. Ekkor már húsz órája voltunk talpon, és még csak délután négy óra volt, de a megérkezés öröme valahogy feledtette ezt. Kicsit húzta a száját az immigration officer, hogy nem tudtam fejből szállásadó nőverem címének házszámát, de azért beengedett minket az országba.

A retinámba (és még inkább a fülembe) beleégett az a pillanat, amikor a reptér ajtaján kiléptünk. Hatalmas autók mindenfelé, és mind nagyköbcentis (vagyis nagy köb inch-es), sokhengeres benzinmotor. Pedig kisebb-nagyobb buszok, és nagy családi autók hozták-vitték az embereket a reptérről, mégsem hallottunk dízel kerregést, csak a V motorok jellegzetes mély duruzsolását. Isteni érzés volt!
Nem volt egyszerű nővérem Convertible Sebringjébe bepakolni a sok bőröndöt, de miután ezt is megoldottuk, legurultunk Malibuba a tengerpartra vacsorázni.

„csak V6”


Egy kiadós alvás után lementünk Hollywoodba. Megtettük a kötelező köröket a csillagok, kéz és láb lenyomatok, majd a Hollywood felirat megtekintésével. A Boulevardon mindenfelé Pókemberek és Star Wars szereplők mászkáltak, de előkelő helyen szerepelt Alan is a Másnaposokból. Mivel ezzel elég gyorsan végeztünk, beugrottunk a Petersenbe.

Ez a múzeum meghatározó élmény volt az út során, a legtöbb fénykép itt készült. Már az előtérben csodákat lehet látni. McLaren P1, Rolls Royce Phantom I, Harley sorozat, Monza concept car és sorolhatnám. Három emeleten keresztül mutatják be az autózást a kezdetektől a jövőig. Filmes autók, concept carok, kiegészítők, mindenféle autóépítési irányzatok, alternatív meghajtások, gyereksarok, autógyártás, tervezés, versenyzés, motorok és a 30-as évek teardrop irányzata. Cadzillával szemben Hoonigan, Hot Rodok és low-riderek, Time-machine és Batmobile, GT40-ek és McLarenek, Duesenberg, Packard és Horch, a Mercedesek és Ferrarik között. Aztán ahogy leér az ember az alsó szintre, ott áll az egész Concours d’Elegance. Ez már a Talbot-Lagok és Delahayek világa, és egy csomó olyan kasztniépítőé, akikről még sosem hallottam. Csodákat lehet itt látni! El is szédül az ember a rengeteg autó látványától, amelyeket a könyvekből már jól ismerni, élőben mégis csak itt lehet látni. Az a rengeteg apró részlet egyszerűen hihetetlen!


Aznap annyi fért még bele, hogy lementünk a Santa Monica Beachre. Itt ér véget a 66-os út amúgy.



A következő nap indultunk Las Vegasba. Indulás előtt viszont autót kellett cserélnünk. A kölcsönzőből béreltünk egy SUV-ot, és addig a Sebringet leadtuk a szerelőhöz, Steve-hez. Egy kis műhelybe hajtottunk (Studio Customs Auto Body and Repair), amit nővérem már jól ismert. Elsőre csak az tűnt fel, hogy áll pár klasszikus is az udvaron, majd az irodában a falon ezer filmes autó képe (General Lee, KITT, Flinstones…). Majd megláttam egy kis Barris feliratot valahol, és leesett a tantusz, hogy hol is vagyunk. Kérdésemre elárulta, hogy igen, ezeket az autókat ők készítették, és bemutatott gyorsan egy még „titkos” új sorozatnak készülő robogó tervet is.

„Barris művek!?”


Steve nagyon közvetlen volt (mint az összes amerikai). Azonnal invitált, hogy költözzek nyugodtan Amerikába. És hozzam a családomat is. Aztán adott egy csomó vizet, hogy a sivatag felé nehogy kiszáradjunk. Közben megkaptuk a kölcsönzött autónkat is. Egy KIA-t. :( Nem éppen erre számítottunk itt Amerikában, de nem volt mit tenni. Ráadásul egy kis sornégyes hajtotta, iszonyatosan lebutítva, de legalább elfértünk.

Délután oda is értünk Vegasba. A Bellagio wallet parkolójában hagytuk az autót (ez az a parkoló ahol kinyitják az ajtódat, te csak kiszállsz, és leparkolnak az autóddal). Ha már ott vagyunk, mindenképp szerettem volna lemérni a szerencsémet egy negyeddollárossal egy félkarú rablón, de sajnos ez meghiúsult. Már nincs készpénzforgalom, a gépek csak kártyával mentek, én pedig nem vettem azt a fáradtságot, hogy kiváltsak egyet. Érdekesség, hogy a „járdák” sokszor a kaszinókon át vezetnek, hogy mozgólépcső van kinn a szabadban a felüljárókhoz, amiknek üvegfala van, hogy onnan is szét tudj nézni. Ahogy a filmekből ismerős, minden villog, fénylik. Minden kaszinóban a legmenőbb előadók tartanak előadást. A minyonok visszahozták a Szabadság szobrot, és az Eiffel tornyot is.



Gyors programnak a Classic Car múzeumot választottuk. Hát, a Petersen után ez elég csalódás volt, pedig ha ide jövünk először, akkor biztos nagyon tetszett volna. Volt néhány szép klasszikus azért. :)


Másnap egy egész napos Grand Canyon túrára indultunk már kora reggel. Busszal vittek minket a Canyonhoz, ahol többféle programból is lehetett választani. A helikopterezést mi kihagytuk, és a Skywalkot is. Három megállós túrát tettünk, ahol a pontok között szintén buszokkal vittek mindenkit. Az első megálló egy western hangulatú, kis indián falu utánzat volt. Én ezt egy kicsit gyengének és erőltetettnek éreztem. A következő megálló az Eagle Point volt. Nevét a sas alakú szikláról kapta. Itt már nagyon szép volt a kilátás, ekkor még nem hittük, hogy lehet fokozni. Aztán átmentünk az utolsó megállóba a Guano Pointhoz. Sokkal szebb kilátás, hatalmas tér, még több lehetőség fogadott minket. Lehetett mászkálni a sziklákon és rengeteg képet készíteni. Az egyik irányban a hegyek és szakadékok, a másikban pedig a végeláthatatlan sivatag, kaktuszokkal.


Délután visszaindult a busz, de még megálltunk a Hoover gátnál. Hatalmas építmény! Este aztán még egyszer bementünk a Stripre, hogy sötétben is láthassuk Vegas fényeit. Találkoztunk Elvissel, Cookie Monsterrel, Darth Vaderrel és még sorolhatnám. Mindenhol szól a zene, isznak az emberek, villognak a fények.



Van hangulata, de ez már nem feltétlenül egy hat éves gyereknek való, úgyhogy nem húztuk sokáig. Másnap visszaautóztunk Encinoba, és beugrottunk egy Toys’r’us-ba is fiam nagy örömére.

A következő nap délelőttjét nővérem diplomaosztóján töltöttük. Valójában az egész kirándulás erre épült, hogy meghívott minket a nagy eseményre. Rengeteg ember volt, az ünnepeltek mind talárban. Nagyon nehéz volt a nagy tömegben megtalálni testvéremet, főleg mivel mindenki pontosan ugyanúgy nézett ki.


Az ünnepség után rögtön nekivágtunk a hosszú útnak San Franciscóba. Szép tájakon jártunk, nagyon hasonlított a Windows jellegzetes háttérképére a táj, az embernek kedve lett volna megsimogatni a füves dombokat. Rengeteg RV szerelvényt láttunk, ami személyautót húz maga után, sokon még néhány bringa is volt. Nagy ország, nagy autók, nagy kirándulás. Mivel út közben meg kellett állni tankolni, ezért lehajtottunk egy benzinkúthoz. Meglepetésként ért minket, hogy a kút és az ebédlő körül végig régi teherautók és traktorok voltak lerakva kilométer hosszan. Gyorsan, 1,5 óra alatt végig is futottuk Bazsival egy részét, de legalább pihentünk is egy kicsit az úton.


Estére értünk San Franciscóba. Az első benyomás az volt, hogy az utcák tényleg olyanok, mint a filmekben. Nagyon meredek!

Másnap felültünk egy turista buszra körbejárni a várost. Arra emlékszem, hogy nagyon hideg volt. A Golden Gate hídon pedig még hidegebb. Sok híresség házát megnéztük, és sok forgatási helyszín volt ismerős. Némi kontrasztot adott a hajléktalanok látványa az aranyozott épület parkjában és az utcákon.


Természetesen mentünk Cable carral is, megnéztük a fókákat is, és a kanyargós utca sem maradhatott ki. A fókák büdösek.


A következő napi programunk a Tesla kipróbálása volt. Két pozitív dolog: mocskos, rohadt módon gyorsul, végtelen erővel, és szuper a kb. 19”-os érintőképernyő, ami mindent vezérel az autóban. És a negatív: a praktikum, és pakolhatóság teljes hiánya a beltérben.


Miután visszaadtuk az autót elindultunk Napa völgye felé. Nem kellett igazán sietnünk, ráérősen voltunk. Egyszer csak megláttam egy raceway táblát az autópályán Sonoma környékén. Rákeresetem neten hogy, van-e valami program szerda délután ott. Éppen gyorsulási és drift versenyt tartottak. Kicsit szeptikus voltam szerda délután négy órakor, hogy vajon hányan lesznek, de nem kellett csalódnom. A bejáratnál már hallottuk az üvöltő motorokat és a gumik csikorgását. Először a drift pálya tűnt fel, jó volt nézni őket, de itt inkább a német és a japán márkák domináltak. Volt azért Mustang is.



Aztán felmentük a lelátóra, és onnan néztük a gyorsulást. Gyönyörű és mocskos erős klasszikusok, pickupok, és új autók vegyesen. Könnyen láthatunk két Nova SS-t is egymás mellett akár, egy Olds 442 társaságában. Lehetett mászkálni a várakozó autók között, és közvetlen közelről nézni a rajtoló autókat is. Az a hang! :)





Másnap a Napa völgybe indultunk borkóstolóra. Itt én sofőr voltam, úgyhogy kimaradtak a kaliforniai borok, de a csodálatos helyek így is ámítóak voltak.


Estére leautóztunk Santa Cruzba, ott töltöttük az éjszakát egy tengerparti motelben. Sajnos az idő nem volt kegyes hozzánk. Bár eső egyszer sem esett, mégis olyan hideg szeles idő volt, hogy az óceánban fürdésre nem volt lehetőség, csak a lábunkat lógattuk bele. Így hát elindultunk a tengerparton dél felé. Első megállónk Carmel-by-the-sea volt. Gyönyörű tengerpartja van ennek a kis városkának!


Az 1-es számú úton haladtuk dél felé a tengerparton, és minden méteren (mérföldön) egyre szebb kép tárult elénk, ahogy a hegyek a tengerbe borultak. Elég hosszú út ez, de mindenkinek ajánlom, aki erre jár! Big Surban letértünk kirándulni kicsit az erdőbe. Az első tábla a csörgőkígyókra figyelmeztetett. A másodikon a turistautak voltak, a legkisebb kör 100 km volt. Úgy döntöttünk, nem megyünk kört, hanem csak sétálunk kicsit oda-vissza. Ez nem kifejezetten az óriás fák környéke volt, de azért európai mércével ezek is nagyon voltak.


Továbbhaladva az úton értünk a legszebb természeti látványossághoz a McWay vízeséshez. Erre nincsenek is igazán szavak.


Este a szálláson nézegettem a netet, hogy nincs-e valamiféle autós találkozó a közelben. Aztán az útba eső Santa Mariában találtam valami West Coast Kustom Car Show nevűt. Gondoltam, beugorhatnánk. Hatalmas tömeg fogadott minket, de aztán kiderült, hogy ők csak Trump beszédére jöttek, a szomszéd telken. Az út széléről bekukucskálva láttunk pár szép customot egy kis parkolóban, úgy látszott, itt gyorsan végzünk a drága belépő ellenére. Körbejártuk a kis parkolót, aztán láttuk, hogy van még egy parkoló, ami kicsit nagyobb, aztán volt még egy kicsit hosszabb, majd egy harmadik, és néhány épületben vásár, és a kajások után megláttuk az igazi teret, ami kb. a komáromi erőd nagysága tele autóval. Ekkor már órák óta sétáltunk az autók között, és eléggé elfáradtunk, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy csak a szélén szaladunk végig. A találkozón csak ’65 előtti autók vehettek részt, ami nem teljesen az én ízlésvilágom, de azért elég durva autók voltak. Porig ültetett customok, hot rodok, low-riderek, minden stílusban.


Aznapra megint kiégtünk amerikai autókból. Másnap az Universal Studiosba mentünk hullámvasutazni. Hat éves fiam nagyon élvezte, nálam már volt az a pont, amikor kiszálltam volna. :)





Ezután tartottunk egy nap pihenőt, amikor semmit sem csináltunk, mert már mindenki nagyon fáradt volt. Én vettem egy Muscle Car Review újságot olvasnivalónak. Aztán az utolsó aktív napon a Disneyland volt a cél. Korán reggel mentünk, akkor még nincs akkora tömeg, de délutánra már mozdulni sem lehetett az emberáradattól. Ettől függetlenül felültünk, amire csak tudtunk.



Majd a bérautót visszaadva kabrióztunk egyet a naplementében.


Reggel korán indultunk a reptérre, mégis, mire beszereztük az ajándékokat, sört és fánkot, addigra épphogy odaértünk.

A két hét alatt három nagyon feltűnő dolog maradt bennem Amerikáról.

Az első a nagyfokú motorizáltság. Mindenhol autó van, mindenhova autóval mennek, mindent gépesítenek. Egész életemben nem láttam annyi autót, mint itt 14 nap alatt. LA és környékén a 10+ sávos autópályák teljesen bedugulva, de sohasem baleset vagy építkezés miatt. Az átlagos autók sokkal nagyobbak, mint nálunk, és az 5 éves autó már öregnek számít. Sok a japán autó és a német prémium márkák, de csak nagy benzines motorral. Van egy tipikus szerelői pickup felépítmény, amit minden szereléssel barkácsolással foglalkozó ember használ, de amúgy is rengeteg pickup van az utakon. A pickupok 80%-án van létra vagy fűnyíró. Az ízlés nyilván szubjektív dolog, de én úgy éreztem, hogy amíg itthon az autópark kb. 5-10%-a, amire azt mondom, hogy ez kéne, addig ott kinn ez olyan 70-80% volt. Szóval nekem tetszett. Aránylag sok elektromos és hibrid hajtású autójuk van. A diesel autók elég ritkák, nem is lehet minden benzinkúton dieselt kapni, csak ahol ezt külön jelzik!

A második a gyorskajáldák. Minden második üzlet kajálda. És mindegyik megél. Mindenhol kapsz kaját, még a világ végén is. A gyógyszertárban is van büfé meg sör. Ráadásul a gyorskajáik nagyon finomak! Hamburger mindenhol van, még az előkelő éttermekben is. Egy adag étel kb. két európai embernek elég. Mi négyen voltunk, de volt, hogy egy adagból megebédeltünk mindannyian.

A harmadik, és talán a legfeltűnőbb, hogy az emberek kedvesek. Vadidegen emberek köszönnek, megkérdezik, hogy vagy, megdicsérik a ruhádat, mosolyognak az utcán, gondtalanok, toleránsak, beszélgetést kezdeményeznek. Felajánlják a kisgyereknek, hogy csengessen a villamoson, hogy beüljön egy méregdrága autóba, matricát nyomnak a kezébe vagy a tengerparton talált kagylót!
Köszönöm a családomnak, hogy támogattak ebben az utazásban. Minden perce megérte. Sűrű volt a program, nagyon elfáradtunk, de egy életre szóló élmény volt. A tapasztalataimat Kalifornia államban szereztem, ezért előfordulhat, hogy az ország más területén máshogy működnek a dolgok.


Magyarország első amerikai autós magazinja 1998-as megszületése óta együtt fejlődik a hazai amerikai autós kultúrával.

Feladatunknak tekintjük a lehető legtöbbet megőrizni a magyarországi amerikai autózás elmúlt közel két évtizedéről.

Napló

Hozzászólások

  • dolly5:

    Húúú Robi!! Ez a kocsi gyönyörűűű éés nagyonrákenroll !!!

A lap tetejére