Az 1980-ban bemutatott Blues Brothers főszereplői - Jake és Elwood Blues, (John Belushi és Dan Aykroyd) - mellett az autójuk, egy 1974-es Dodge Monaco is legendává nőtte ki magát. Lehet-e máshogy fogalmazni, ha közel 30 évvel a film bemutatása után még mindig sokan alakítják át autóikat, hogy egy igazi Bluesmobile-t birtokolhassanak?

		1974 Dodge Monaco A38 police package Méretek: Hossz: 5 601 mm Szélesség: 2 014 mm Magasság: 1 247 mm Tengelytáv: 3 099 mm Üzemanyagtartály: 113,5 l Motor: Elrendezés: OHV V8 Hengerűrtartalom: 440 ci. (7,2 l) Furat x löket: 4.320 x 3.750 inch Kompresszió viszony: 9,2:1 Lóerő: 275 HP @ 4 400 rpm Nyomaték: 505 Nm @ 3 200 rpm

A hetvenes években a Dodge Monaco és a testvérmodell Plymouth Fury volt a rendőrség leggyakoribb választása, ha járőrautóról volt szó.

A Bluesmobile nem pontos mása az MPPD autóinak, megjelenését a California Highway Patrol autói ihlették, a sárvédőkre festett „To Serve and Protect” jelszót pedig az LAPD-től kölcsönözték az alkotók.

Elwood miután a régi Bluesmobile-t egy mikrofonra cserélte, a Mount prospecti rendőrségi árverésen vásárolja meg az autót: „...It’s got a cop motor, a four hundred and forty cubic inch plant, it’s got cop tires, cop suspension, cop shocks. It’s the model made before catalytic converters so it’ll run good on regular gas.”

Ezeket a rendőrautókat általában a 360-as (5,9 liter) motorral szerelték, de a legerősebb Monacoban valóban a 440-es (7,2 liter) Magnum dolgozott. A négytorkú karburátorral szerelt V8-as 4400-as fordulaton 275 lóerő leadására volt képes, nyomatéka 3200-as fordulaton 500 Nm felett volt.

A police package motor hengerfejeibe erősített szeleprugók kerültek, ezzel a járőrautó a magasabb fordulatszám-tartományban is ütőképes volt. Az A38 kódjelű csomagba ezen kívül dupla kipufogórendszer, sebességét a motorhőmérséklet függvényében változtató hűtőventillátor, 65 amperes generátor, és a magas motorhőmérsékletnek is ellenálló burkolatú gyertyakábelek tartoztak.

A futóművet is átdolgozták, a nagyobb igénybevételnek ellenálló stabilizátorok, laprugók és lengéscsillapítók kerültek az autó alá. Előre nagyobb hatásfokú tárcsaféket, hátulra 11x2,5”-os dobféket szereltek, a kisebb holtjátékú kormánymű pedig biztosabb vezetést biztosított a rázós helyzetekben.

A hitelesített sebességmérőt 140 mph (225 km/h) sebességig kalibrálták, a tank méretét két gallonnal 23-ról 25-re (113,5 liter) növelték. Az ütközésekre készülve a motort speciálisan rögzítették, a lökhárítók energiaelnyelő rögzítést kaptak.

Biztonság, erősítés ide vagy oda, a film felvételei során rengeteg Bluesmobile-t tettek tönkre. A feljegyzések szerint 13 Monacot használtak a szerepre, vegyesen polgári és rendőrségi változatokat. Két autót az üldözési jelenetekhez készítettek fel, hármat kimondottan az ugrásokhoz, egyet pedig úgy preparátak, hogy a kamerák előtt magától szétessen. A pletykák szerint mindössze három autó élte túl a forgatást.

Érdekes túlélő az a modellautó, ami a film végi ugrásban szerepelt. Valódi autóval lehetetlen lett volna leforgatni a jelenetet, ezért egy az eredetire megszólalásig hasonlító üvegszálas modellt készítettek a filmtrükkhöz.

Gyakran olyan apróságoknak is jelentése van egy filmben, amiket beavatatlan szemlélőként észre sem veszünk. Ilyen például a Bluesmobile rendszáma: BDR 529, ami Aykroyd kedvenc városának motoros klubjára utal. A torontói Black Diamond Riders klubháza a Jarvis street 529. alatt volt.

A zene és a látvány egyaránt fantasztikus, a film hamar kult státuszt szerzett, a bemutató 25. évfordulóján díszdobozos DVD kiadásban is megjelent. Érdemes leporolni, ha esetleg megvan otthon.