1966 - Idén ezek a típusok jubilálnak

Melyik 1966-os modell kéne?

Charger
68%
Bronco
16%
Jeepster
0%
Toronado
16%

19 vélemény alapján
Lépj be a szavazáshoz!

Új év, újabb autók lépnek az ötödik X-be. Tavalyhoz hasonlóan idén is összeszedtem, mely típusok ünneplik az arany évfordulójukat. 1966-ban mindhárom mamut konszern nagyot dobott: ekkor debütált a Dodge legismertebb autója, a Charger, a GM elsőkerekes úttörője, az Oldsmobile Toronado, és az egyik ős SUV, a Ford Bronco.

Dodge Charger

General Lee – ha Charger közvélemény kutatást tartanánk, valószínűleg ez lenne a legtöbbször felmerülő kifejezés. Valóban, a második generáció a legnépszerűbb, de nekem a szívem az elsőhöz húz.

A Coronet alapjain kialakított fastback merészen lépett piacra. Ugyan 1965-ben a Dodge már szondázta a piacot egy koncepció autóval, de ez inkább reklám volt, hiszen a kiállított tanulmány apró változtatásoktól eltekintve a végleges, elfogadott design volt.

Két évvel később megújulás, kólásüveg forma, izomautó láz, NASCAR sikerek, Charger 500, Charger Daytona. Hazárd megye lordjai, Bullitt... 1971-ben betámadt a Chrysler konszern fuselage designja, jóképű, de hízásnak indult típusok viselték a nevet. A negyedik generáció mintha eltévedt volna, a Thunderbird által kijelölt Personal Luxury irányba mozdult, sehol se volt már a vagány kupé forma. Csökkenő eladások mellett 1978-ban elérte a vég a típust.

Sokak szerint még a megszűnés is jobb volt, mint az 1983-ban bemutatott elsőkerekes, sornégyes subcompact, ami a Dodge Omni és Plymouth Horizon platformján osztozott. Valóban nehéz egy bekezdésben, együtt leírni ezt a három nevet. Carroll Shelby próbált javítani a helyzeten, valamivel 100 lóerő fölé tornázta az autó teljesítményét. Ő is érezte, hogy ez nem óriás dicsőség, így az 1987-ben újból megszűnő típusból GLHS jelöléssel egy ezer darabos sorozatot adott ki 175 lóerős turbómotorral.

Ezután közel két évtizedes pihenés következett, ami alatt a Charger megtalálta ugyan a hátsó kerekeit, de növesztett két hátsó ajtót is, és a közönség fanyalgása mellett négyajtós szedánként éledt újra. Olyannyira szíven ütötte az embereket az átalakulás, hogy flex, fűrész és hegesztő segítségével többen is megpróbálták korrigálni a gyár hibáját, inkább kisebb, mint nagyobb sikerekkel. Azóta befogadta a közönség az új formát, ebben sokat segített a rengeteg különleges kiadás és az egyre feljebb, korábban soha nem látott értékekig tornázott teljesítmény.

Ford Bronco

A Bronco a Jeep CJ és az IHC Scout által kijelölt rögös, sáros, meredek, csúszós útra lépett: kisméretű terepjáróként kezdte pályafutását. Nulláról indult a tervezése, nem egy korábbi modell átszabásával született. A kis Ford jól célzott, és a konszern hátszelével, versenysikereivel megtámogatva hamar beelőzte a Scoutot.

1969-ben nem várt támadás érkezett, a GM fullsize platformjára épülő, erősebb, tágasabb, kényelmesebb Chevy Blazer kezdte elszipkázni a vásárlókat.

1972-ben indult a válaszlépés, de egészen az 1978-as modellévig kellett várni, mire hasonló recept alapján, az F-100-as segítségével méretet váltott a Bronco. A terv bevált, és majd’ húsz évig kitartott.

1994 nyarán nem várt publicitást hozott O.J. Simpson a típusnak, 95 millió tévénéző figyelte élőben a fehér Bronco rendőrségi „üldözését”. Megoszlanak a vélemények, hogy az eset egyenlege plusz vagy mínusz lett az eladások szempontjából, de már nem számított, hiszen a csökkenő érdeklődés miatt eldöntött kérdés volt, hogy a típust nyugdíjazzák. Az utód a korszerűbb és persze több ajtós Expedition lett.

Jeepster Commando

A fura arányú Jeepster Commando is a fenti ligában játszott, maga a név a Willys-Overland korszak Jeepsterének felmelegítése volt. Rengeteg karosszériaváltozatban kellette magát: pickup, kabrió, roadster, kombi, és sornégyes vagy Buick eredetű V6-os kerülhetett a géptető alá. A terepjáró jól fogyott, még egy különleges kiadás is született, az 1971-es Hurst Jeepster.

A Kaiser megvásárlásával az AMC vette át a kormányt, és néhány elhibázott lépéssel (átnevezés, áttervezés, új motorok) padlóra küldte a korábban népszerű típust. 1974-ben a Cherokee váltotta a Commandot.

Oldsmobile Toronado

Könyvet lehetne megtölteni a Toronado történetével. Azt mindenki tudja, hogy a modern elsőkerék-meghajtás úttörője volt Amerikában, hisz a Cord 1937-es bukása óta senki nem próbálkozott elsőkerekes autók tömeggyártásával. Az már kevésbé ismert tény, hogy az Oldsmobile már 1958-ben elkezdte ez irányú fejlesztését, és nagyjából ekkoriban a Ford is levédetett egy hasonló megoldást.

Az évek során tökéletesre csiszolt technika már csak egy különleges autóra várt, ez lett a Toronado, egy 1962-es tanulmányrajz utcára hígított változata. A lapos, széles, bukólámpás kupét jellegzetes kerékíveiről azonnal fel lehetett ismerni. Az első kerekeket egy hosszában elhelyezett, hétliteres, 385 lóerős Super Rocket V8-as hajtotta háromsebességes automataváltón keresztül. Kardán és hátsó diffi hiányában a padlólemez teljesen sík lehetett. Az új autót kajálta a közönség, 1966-ban közel 41.000 példány kelt el, de a következő évben ez a szám megfeleződött.

1971-ben érkezett az új generáció a hetvenes évek számomra oly kedves bumfordi stílusában. A vásárlók is visszataláltak, ’72-ben már 49.000, ’73-ban 56.000 Toronado talált gazdára. Ezt az ugrást a csónakfarkú Rivierának is köszönheti, a ma vágyott klasszikusként ismert Buick nagyon megosztotta korának közönségét. Innen megint egy felezés következett, és az eladási számok ismét 25.000 környékén ragadtak. A GM továbbra is az előremutató technológiák futáraként tekintett a típusra, így kerültek be a vezető- és utasoldali légzsákok, kopásjelzős tárcsafékek az autóba.

A Toronadora utolsóként csapott le a méretcsökkentés, az 1979-es harmadik generáció megjelenésekor a többi fullsize már két éve, a midsize-ok egy éve átestek a fogyókúrán. Az új, szögletes karosszéria szinte megegyezett az Eldoradóéval és a Riveráéval. Mindhárom megkapta a rosszhírű 350-es dízel V8-ast is.

Az 1986-os negyedik generáció már a típus haláltusája volt. A GM az üzemanyagárak további emelkedésére számított, és váratlanul érte a fordított helyzet. A vevők ismét félre tették a fogyasztás problémáját, és nem érdekelte őket egy olyan még kisebbre szabott, olcsó kinézetű Toronado, ami nem kapott nyolchengerest. Az egykori legenda visszafordíthatatlanul elveszítette presztízsét, és a gyors ellenszernek kitalált Troféo sportmodell sem tudta visszafordítani a folyamatot. 1992-ben véget ért az autó pályafutása.

Magyarország első amerikai autós magazinja 1998-as megszületése óta együtt fejlődik a hazai amerikai autós kultúrával.

Feladatunknak tekintjük a lehető legtöbbet megőrizni a magyarországi amerikai autózás elmúlt közel két évtizedéről.

Napló

Hozzászólások

  • Zola:

    Szuper projektek, tetszenek az egyedi megoldások! A cikkszámokat írd fel,

A lap tetejére