1997 Jeep Grand Cherokee KLáRika az Orviscsirke

A folyékony szerelők.

  • Ezen kívül még volt neki két baja.

    1. Gázadásra fortyogott a bele. Konkrétan a fűtőradiátorban közlekedtek a buborékok. Emellett nem is fűtött normálisan csak félig meddig, valamint párásodott az ablak. Az új radiátor már itt pihen egy éve, de nem volt kedvem még kibontani a műszerfalat, leengedni a klímát, stb...
    Kapott egy zacsi Thurmo-t azóta csöndben van. Hogy hogyan fűt, nem tudom mert hideg még nem volt azóta. De a párásodás megszűnt.

    2. Indítás után random csattog az egyik hidrotőkéje, amit egyik pillanatról a másikra abbahagy, de van hogy abba nem hagyja ilyenkor, csak elcsöndesedik, de megmarad.
    TTamás szerint ez sűrűn előfordul, ha épp úgy áll meg a motor, hogy ki tudja nyomni a furaton keresztül az olajat.
    Engem baromira zavar, de ő azt mondja, hogy nem nyúlna hozzá, mert abból komplett motorgenerál lenne és nem biztos hogy megjavulna tőle.
    Erre adott is egy árat.
    1Milla.

    Mondtam, hogy akkor köszi. Tényleg hagyjuk.
    És ekkor kapta a képen látható kis ajándék csomagot Klárika. Kicsit sűrűbb olajat (10w30 helyett 10w40) és egy kis föttögésgátlót. :)
    Javult a helyzet, de még nem 100%-os.

    Majd ha nem gyógyul meg és rászánom magam akkor elmegyek Tázlárra Jeepfanatichoz és kicseréljük a liftereket.

    Update:
    Azóta eltelt pár hónap és kilométer és a csattogás megszűnt. A motort nem kell szétszedni! Talán kezdi meghálálni a kis kurva a gondoskodást. :)
    Azért Tázlárra még el kéne ugranom fűtőradiátort cserélni, mert a fűtés még mindig haloványabb mint kéne.
    Na meg Jeepfanatic Tibi félretett nekem egy gyári elektromos antennát, hogy ne kelljen minden ponyvázáshoz letekerni a fixet, meg egy 5.9-es elektromos hűtő ventillátor szettet.

Hozzászólások

  1. coyote  - 2011. szeptember 5. 13:19

    Klárikát üdvözöljük a Jeep-esek táborában!
    Hajrá! ;)

  2. Dagiszabi  - 2011. szeptember 5. 20:47

    Próbálkoztam a fotókkal, de valahogy nem került bele. De nem adom fel.

  3. hieronymous  - 2011. szeptember 10. 11:13

    Aztán ne úgy közlekedjél vele, mint a Samurai-jal! ;-)

  4. tamagaba  - 2011. november 29. 19:01

    Helló! Gratula nem csak szép de jó is lesz.
    Én éppen váltót újítok fel. Szilentek megezmaegaz, de már a monokli nekem is megvan :)

  5. Dagiszabi  - 2012. január 19. 13:25

    Próbálkozik az ember. De mint ha sose akarna véget érni.


Magyarország első amerikai autós magazinja 1998-as megszületése óta együtt fejlődik a hazai amerikai autós kultúrával.

Feladatunknak tekintjük a lehető legtöbbet megőrizni a magyarországi amerikai autózás elmúlt közel két évtizedéről.

Napló

Hozzászólások

  • mikusz:

    A Rózsa néni azért ennyire nem nevetséges,szerintem monkey!

  • Explorer75:

    Üdv! Érdeklődnék hogy a vezérlés rögzítőt honnan illetve mennyiért

A lap tetejére